Szóval, ahogy írtam az eső bejegyzésben, a diéta tegnap, tehát hétfőn, október 7-én indult el. Régen volt már, hogy én ennyire konkrétan keretek közé szorítsam magam, ami most így a második nap végéhez közeledve máris meglehetősen kényelmetlen, de ha nem húzzuk meg a siker és bukás közötti vonalat élesen, akkor ugye nem nyerhetünk. Igaz nem is veszíthetünk, és sokan ezért élnek nihilben, gyáván, mindenféle célok és elképzelések nélkül, mert ha célokat tűzünk ki, kritériumokat támasztunk magunk elé amivel definiáljuk, hogy mi az amit sikernek tekinthetünk, de egyben tudjuk azt is, hogy mikor vallunk csúfosan kudarcot. És a kudarcokkal és hibákkal szembenézni nem éppen sétagalopp, ezért aztán a legtöbben inkább elkerülik, pedig ha van valami, ami katalizálja a fejlődésünket, az a magunkkal szembeni őszinteség. 

Szóval most mondhatnám, hogy kizárólag azért csinálom, hogy segítsek másoknak lefogyni, de ez azért így ebben a formában (legalábbis önmagában) bármennyire is hangzik jól, nem teljesen igaz. Ez valóban az egyik oka és most nem akarok patetikusan hangzani, úgyhogy erre a másoknak segíteni dologra még visszatérek egy későbbi bejegyzésben. 

Hozzátartozik az is, hogy nyomást akartam helyezni magamra, hogy ne csináljak segget a számból, ha már a környezetemben belengettem jó pár embernek, hogy mire készülök. Tudom, ezt már előttem sokan, sokféleképp megcsinálták, de ez most az én tanulási folyamatom része, bárhogy is végződik majd. És különben is, csak azért mert 2000-ben a Nokia bemutatta a 3310-est, minden idők legkirályabb mobiltelefonját, nem azt jelentette, hogy majd aztán mindenki eldobja a lantot és soha többet nem gyárt telefont. Persze, tudom ez más, de a lényeget értitek.

Meg aztán mindig is egy öncélú magamutogató pöcs voltam szerettem beszélni, és sokszor sok mindenről van véleményem, aminek ez lehet majd a fóruma. Hogy lesz-e, és hogy majd én mennyire fogom komfortosan érezni magam mindeközben, azt nem tudom, mert közszemlére tenni magad és a véleményed, mindig nehézkes, bármennyire is vagy nyitott. Jól hangzik ez a szarj le mindent és mindenkit, ne érdekeljen mit mondanak, csak tedd amit jónak látsz, de ezt mondani és csinálni két nagyon más dolog. Az embert ugyanis gyakorlatilag születése pillanatától arra próbálják kondicionálni a szülei, hogy beilleszkedjen, elfogadjon más embereket és más emberek fogadják el őt. Tehát, hogy foglalkozzon azzal, hogy mit gondolnak róla. Ezt hívják nevelésnek. Ezért amennyire pörögtem ezen a blogolás és program dolgon az elmúlt hetekben, az utolsó 2-3 napban hihetetlen stresszes voltam, hogy én ezt most meg fogom csinálni. Mindenesetre a dzsinn kint van a palackból..

Mivel ez a bejegyzés is két fokkal lett hosszabb, mint amit terveztem, és még csak el sem jutottam odáig, amiről írni akartam, ezért ezt itt most befejezem és egy önálló bejegyzésben megírom, amit ide akartam...