GymJunkie

BLOG

2019. december 22. 15:01 - iamzltn

73. nap - ITT A VÉGE!

Nem történt jelentősebb változás az utolsó összegzés óta, úgyhogy ezzel a bejegyzéssel hivatalosan is lezárom a diétát. Ugye 14-én akartam befejezni, amit megtoltam egy héttel. Na most ha lenne időgép, visszamennék és két büdös nagy lángost adnék magamnak és most nem, nem a kajára gondolok. 7 kiló fogyás, 25 ezres látogatottság a blogon, kb. 25 kiló elfogysztott csirkemell és egy alternatív jövőkép. Tegnap este a diéta lezárásaként hamburgert és némi pizzát nyomtam whiskyvel. 

Vége. Itt a vége a programnak. Vége a diétának, a kőkemény, kiszámolt kalóriás balfaszkodásnak, a folytonos maximumra futtatott edzéseknek. De aminek valójában vége van az a fókusz és koncentráció, amit ennek a programnak szenteltem. Legalábbis egy rövid időre. Semminek nincs vége természetesen, sőt az igazán odabaszós dolgok még csak ezután következnek reményeim szerint.  Ez a projekt viszont ennyi időre szólt, és nem lehet semmit a levegőben lógva hagyni. Nem is tudom, hogy örüljek-e egyáltalán annak, hogy megszabadulok ezektől a kötöttségektől. Sok tanulsággal szolgált az elmúlt időszak. A következő 1-2 hétben kicsit leengedek, pihenni és tervezni fogok. Mert új dolgok jönnek, új dolgokat akarok csinálni és nagyon sűrű év elé nézünk. Minimum 3 új program fog elindulni, csak az év első harmadában és távolról sem csak fogyásról fog szólni a blog, bár mindeképpen szeretnék néhány embernek segíteni abban is, és úgy néz ki, hogy meg is találtuk egymást a megfelelő emberekkel. Elengedem a diétát és edzeni is élvezetből fogok lemenni a következő 1 hétben. Ebben a bejegyzésben pedig összefoglalom, hogy mi történt az előző 10 hétben, mit adott és vett el tőlem a program és a blog. 

Mi történt Október 7-e óta? 

Szigorú értelemben véve lefogytam, megszabadultam a testzsírom nagy részétől, és fel is pakoltam magamra némi izmot, amire szolgáljon bizonyítékul, hogy a fogyásom ellenére az ingeim, dzsekieim nemhogy bővebbé váltak volna, hanem iszonyatosan szűk lett minden cuccom. Az esküvő előtti nap volt is nagy pánik, hogy vajon az öltöny, ingek rámjönnek-e még. De, ahogy már többször is elmondtam a diétában a fontos változások nem a felszínen történnek.

Mit adott a program? 

Kiderült, hogy mind a fizikumom tekintetében, mind munkabírásban, kreativitásban többre vagyok képes, mint amit gondoltam (nem volt magas a léc). Emlékszem 5-6 évvel ezelőtt, amikor megláttam egy csávót olyan testtel, mint amilyen most nekem van, akkor én arra gondoltam, hogy na basszameg én így akarok kinézni. Teljesen mindegy, hogy a barátnőd azt mondja, hogy így is szeret, úgy is szeret, azért legbelül tudja az ember, hogy úgy szeretne kinézni, ahogy az a srác, akit a csaja lecsekkol a strandon. Kaptam tehát egy testet a programtól, amire felszínesség ide, külsőségek oda én kurva büszke vagyok. Nem csak simán büszke, kurvabüszke. Jobban nézek ki, jobban érzem magam mind fizikálisan, mind mentális értelemben. Az egészségemről annyit, hogy a 10 hét alatt a betegség kilométerekre került el, egy köhintésem nem volt a 73 nap alatt. Véletlen? Aligha..

A szigorú tervszerűség, a szigorú edzésterv a folytonos előre gondolkodás, szervezés, tervezés minden nap arra késztetnek, hogy átlépj a lustaságodon. És minden nap, minden alkalommal, amikor ezt megteszed, hatalmas könignek érzed magad, ráadásul teljes joggal. Van az az érzés, amikor reggelenként kinézel, taknyos az idő, eső, szürkeség, köd, kb. alig van kedved kikászálódni az ágyból, mert megint mehetsz melózni. Ugyanaz a szar minden egyes nap. És van ennek az ellentetje, amikor kipattan a szemed és tudod, hogy rengeteg dolgot kell megtenned aznap, ráadásul olyan dolgokat, amikkel szeretsz foglalkozni. Na, ez a program és a blog pontosan ezt jelentette.
Megadta annak a lehetőségét, hogy foglalkozzak valami olyannal, amit ismerek, amibe sok energiát tettem, szeretek, élvezek, hasznos rám nézve és főként, hasznos a környezetemre nézve is. Voltak emberek is persze, akik erre felszisszentek, de én erre azt mondom, hogy mindegy, hogy te milyen formában tudsz adni, visszaadni az embereknek, ha van legalább egy ember, aki értékesnek találja, amit adsz, akkor már nem veszett kárba, az energia, amit belefektettél. És én azt látom, hogy nem egy ember találja ezt értékesnek, hanem a környezetemben sokan merítenek ebből motivációt. Ez a blog inspirálta a környezetemben élőket, és többen is sokkal jobban odafigyelnek magukra, az étkezési szokásaikra mióta én hülyeségeket pofázok itt a blogon. Az értelmes emberek úgy állnak hozzá, hogy nem akarnak kimaradni, lemaradni, inkább a részesei akarnak lenni valami előremutató dolgoknak és ez egy előremutató valami, és ez a legfontosabb. Ráadásul, amikor azt látod, hogy nem egy ismeretlen arc tesz munkát valamibe és ér el eredményeket, hanem olyasvalaki, akit te személyesen ismersz, az még nagyobb motivációs erővel bír. Követtem el hibákat itt ott a programban, de mindent alárendeltem ennek és a legjobb tudásom szerint csináltam mindent. Összességében azt gondolom, hogy 2019-ben 29 évesen fizikális értelemben ez volt a maximum, amit ki tudtam sajtolni magamból. Megváltozott az étellel való kapcsolatom, régi szokásokat kukáztam és néhány újat építettem be, amik előnyömre váltak. 

És, akkor innen köszönet minden pozitív visszajelzésért, minden építő jellegű kritikáért és legfőképpen azért, ha ez a program téged is elindított valamerre, mert igazán attól nyer értelmet ez a projekt. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://gymjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr1815362498

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
BLOG
süti beállítások módosítása