Nagyon sűrű két hét van mögöttem, nem véletlenül kellett parkolópályára tennem a bejegyzések írkálást. Van az úgy, hogy az embernek van fontosabb dolga is, mint észt osztani online. Arról nem is beszélve, hogy ezt a bejegyzést egyszer már megírtam, de a kurva wordpress úgy gondolta, hogy a bejegyzés élesítésére nyomva inkább törli az egészet, így aztán elengedtem múlt hétre a bejegyzés dolgot. 

- Mit sportolsz fiam? 
- Focizok!
- Jó, de mit sportolsz?!

Most viszont egy nagyon jó sztorival érkeztem. Adott egy srác, 120 kilóval, vérnyomás problémákkal, súlyproblémákkal, ízűleti problémákkal, focis sportmúlttal. A 182 centijéhez viszonyítva kb. 30-35 kiló súlyfelesleggel, 28 évesen rá kellett jönnie, hogy ez az állapot két főbb ok miatt nem tartható tovább.

Egyrészt utál kövér lenni, utál mindent ami a kövérségével jár, ahogy áll rajta a ruha, ahogy érzi magát a bőrében, hogy ő a duci gyerek a társaságban, az elejtett vicceket, a strandolásokat a pocakra tapadó pólót, hogy egy puhány, tohonya fosnak érzi magát és legfőképp azt, hogy bármennyire is utálja mindezt mégis minden nap együtt él a problémával halogatva a gödörből való kimászás megkísérlését. Mondanom sem kell, hogy milyen mentális állapotokat tud okozni, amikor valaki hosszú távon rendezkedik be erre az állapotra, beszéljünk önbecsülésről vagy önbizalomról. 

Másrészt lehet magától értetődőnek venni az egészségünket ideig óráig, csak aztán az első domino eldőlésekor észbe kapni olyan, mintha egy meredeken zuhanó repülőn előcsapnánk a gép 1000 oldalas használati kézikönyvét, és percekkel a becsapódás előtt akarnánk megtanulni landolni lángoló hajtóművekkel. Hányszor hallottuk már, hogy a halálos betegség ráébresztette az embereket, hogy mi is az igazán fontos az életükben?! Értsétek meg, hogy egészség nélkül semmi, de semmi nincs az életben. Ha baj van, ott már nem jelentenek semmit a számítógépes játékok, sem a munkahelyi sikerek, sem a tükörre polírozott Audi az udvarban, nincs az a jó nő vagy faszi, aki fikarcnyit is érdekel. Ahogy egy vasúti hidat sem lehet fogpiszkálókból felépíteni, úgy egy stabil életet sem lehet rozoga szervezetre és egészségre alapozni. Egykori közgáz hallgatóknak biztosan ismerős a Maslow-piramis, amit egy Abraham Maslow nevű amerikai pszichológus dolgozott ki az 50-es években. Ez a szükségletelmélet megmutatja, hogy mik a szükségleteink hierarchiája. Mit gondoltok az egészségünk hol helyezkedik el ebben a rendszerben?! 

Az orosz rulett, amit az egészségünkkel játszunk bizony előbb vagy utóbb rosszul sül el. Nem tudhatod, hogy a te génkészleted mit bír el, és 20-30-40 kiló súlyfelesleggel évtizedeket leélni hatalmas segges a gyógyíthatatlan betegségek betonnal feltöltött medencéjébe, ezért mindenkit arra biztatnék, hogy ne baszakodjon és halogassa a változtatást, mert ebben a játékban csak veszíteni lehet. 

A nagy súlyfelesleggel küzdőknek Joci 12 hetes programjáról holnap vagy holnapután kimegy egy bejegyzés, így lehet ihletet meríteni. Jelenleg a 7. hétnél tartunk és az első 6 hét mérlege -12 kilogramm. Jocinak a kereteket én biztosítom, a szabályokat lefektettük, de ez csak 10%-a az egész programnak, mert a fennmaradó 90% a szabályok betartása és a megtervezett munka elvégzése, ami sokkal nehezebb, mint azt bárki gondolná. 180 fokos fordulatot venni és napról napra teljesíteni a kitűzött célokat pokoli nehéz, embert kíván. Ez a purgatórium, ugye. Joci viszont egy kurva konok gyerek az élet minden területén, ami sokszor talán nem előnyös, most viszont a lehető legjobb módon használja ezt a tulajdonságát, mert ugyanezzel a hozzáállással csinálja a programot, ahogy a címből és a lenti bejegyzéséből is látható. Amikor a képeket küldte, 108 kiló volt, most már 106 körül lehet és vaskos léptekkel halad a 100 kiló felé. Messziről indult, de innen szép nyerni. Büszke lehet az elvégzett munkájára, én is az vagyok, és nagyon messze még a vége....