GymJunkie

BLOG

2020. március 10. 18:42 - iamzltn

Beni - "Bassza meg, VÉGE!"

beni_42.jpgHát eljött ez a nap is. Itt az első GymJunkie program befejezés, ami egy 6 hetes sprint volt, ugyanis ennyi időnk volt Beni második kislányának megszületéséig. Sára tulajdonképpen mindenórás, úgyhogy múlt héten izgultam kicsit, hogy kitart-e a kiscsaj a betervezett 42. napig. Kitartott, ahogy apuka is kitartott ebben a 6 hétben, pedig komoly kalóriadeficitre volt kárhoztatva, de gyerekek Bence barátom zokszó nélkül, nulla dráma, nulla problémázás, megjegyzések, jajjgatás, szemforgatás, balfaszkodás nélkül hozta le a 6 hetet. Lehet, hogy ha az asszonyt megkérdezném árnyalná a képet, de nem ez a lényeg. Legyen Beni példa minden házasember, minden kisgyerekes apuka előtt, mert bizony munka mellett, mindenórás feleséggel komoly áldozatokat kíván egy ilyen program tisztességel való végigcsinálása.  

Büszke vagyok Benire, büszke vagyok az eredményre és ő is büszke lehet magára, mert azáltal hogy végigcsinálta azt, amit beterveztünk többet tett az egészséségéért 6 hét alatt, mint Magyarország lakosságának 80%-a egy egész élet alatt. Ráadásul nincs jobb válasz azoknak a kétkedőknek, akik magukból kiindulva nem akarják elhinni, hogy te igenis átalakulsz és olyan változásokat akarsz elérni, amire az emberek 1%-a ha képes. Nagyszerű változáson ment keresztül és higyjétek el, nincs annál jobb érzés, mint hogy zárszóként azt írja alább, hogy kurva jól érzi magát a bőrében, sokkal jobban mint évek óta bármikor! Ennek az értéke a mindennapokban felbecsülhetetlen.
Arról nem beszélve, hogy a gyereknevelés viselkedési minták átadásáról szól, mert a gyereknek nem megmondani, hanem megmutatni kell, hogy hogyan kell szerveznie magát az életben és nagyon nem mindegy, hogy mit lesnek el apától a lányok. Beninek lassan két kis rosszcsontnak kell mintákat átadnia és szerintem ettől a programtól ő amellett, hogy egyel közelebb került, ahoz a b@szógép testhez, amit szeretne elérni, hitelesebb példaképpé és jobb apává is vált.

beni_vege.jpg

És igen, remélem hogy vannak akik ezeket a programokat látva rájönnek, hogy ha a szomszéd srác meg tudja csinálni, akkor bárki képes megemelni a nagy seggét, hogy - ahogy egy múltkori levélben fogalmazott egy srác, aki segítséget kért tőlem - 'ne okádja el magát a tükörbe nézve'. 

Nagyszerű dolgok ezek és jó érzés segíteni embereknek és látni őket eljutni A-ból B-be. Még 3 hónap van vissza a strandszezonig, úgyhogy hajrá emberek, kezdjetek mocorogni mert még simán összejöhet egy fasza forma a nyárra. Ha nincs csajod, barátod akkor azért hogy fellendítsd a szexuális életed, ha meg van...ja, akkor is! 
Abigél születéséről meg mindenképpen beszámolunk, de a tejfakasztót is meginstázzuk Benivel az zicher! Bence lezáró bejegyzése alább! 
beni_vegeb.jpg  

beni_42b.jpg42.., negyvenkettő először nagyon lassan, majd egyre gyorsabban eltelt nap. Így a végén azt mondom, hogy nagyon gyorsan eltelt a Fitt Apa program. És milyen jól tettem, hogy belevágtunk! Hat hét alatt nem kevesebb, mint 7.3 kiló ment le rólam, és nem hogy jobban érzem magam a bőrömben, kurva jól érzem magam a bőrömben! Az utolsó 10 napban is sikerült még lenyomni 1 kilót mínuszba, így összességében 85 kilóval zártam a programot. Sára szerint kisfiú lettem, most már jó lenne, ha szednék magamra némi izmot is. Zöld utat kaptam tehát arra, hogy toljam az edzést továbbra is, így is fogok tenni, mert marha jó érzés látni, hogy honnan jutottunk el hová, és mennyire látványos a különbség a kezdetekhez képest. Hozzá tartozik a dologhoz, hogy az utolsó 4 edzésemből háromszor voltam egyedül, egyszer pedig a tesóm tartott egy random kondis edzést, egyedül egyébként rém unalmas a dolog. Nagy eredmény volt a súlycsökkentés, most talán még nagyobb kihívás lesz szinten tartani a súlyomat, majd fokozatosan felépíteni egy komolyabb izomzatot. Hálás vagyok Zolinak, mert sikerült kirángatnia az "így is jól nézek ki" állapotból és belém vernie egy "toljuk tovább a dolgot, mert még mindig nem nézel ki jól" állapotba. Tényleg örülnék neki, hogy ha valaki a saját programom olvasása közben döntené el, hogy bazzeg ha neki sikerült, akkor nekem is menni fog, mert teljesen más lesz utána az élethez való hozzáállása. Végezetül szeretném megköszönni a gyönyörű családomnak, hogy kitartottak mellettem és elviselték, hogy ha Apa hazajön a munkából, akkor vagy eszik, vagy kaját csinál magának, vagy edzésre megy, és így kevesebb idő jutott néha rájuk, és persze Zolinak is ezer hála, mert valóban működik az étrend és az edzésterv is, amit kigondolt számomra. Abigél még várat magára, most már tényleg csak napok/órák kérdése, hogy rohannunk kell a kórházba, de had jöjjön, amikor csak akar. Száz szónak is egy a vége, a célt elértük, bassza meg, vége!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://gymjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr1715513994

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
BLOG
süti beállítások módosítása