Bár 2020 nem volt annyira rossz, mintha kétszer annyira rossz lett volna, lássuk be hogy az elmúlt 10-12 hónap annyira esett jól mindenkinek, mint egy hátbarúgás. Én is hiátusra vonultam itt az ünnepekben, amit még a következő 4-5 napban sem terveztem megtörni, de nem bírom alapállásba tenni a lepénylesőt néhány napnál tovább, sorry (not sorry). Ha két szóval kéne leírnom az évet, akkor a depresszió és a depresszió szavak, amik először eszembe jutnak. Csak most már eljött a pont, amikor rohadt unalmas meghallgatni, hogy minden mennyire rossz, mindenkinek. Nem mondom, megvannak a maga kihívásai az időszaknak, de a szélessávú internet, netflix és a nagyfelbontású online pornó idejében ez azért korántsem olyan nagy kaland. Ott van nagyanyám, akit kislányként a tyúkól feletti padláson bújtattak hetekig a ruszki katonák elől, úgy hogy ennivalót is csak éjjel tudtak felcsempészni neki. De bújtattak nagyanyámék a háború elől menekülő lengyel családot évekig, a komcsi időkben üldözött magyar családot, a bőrkabátos ávósok és megfélemlítés meg mindennapos hívatlan vendégek voltak náluk. Azt most álljak neki drámázni azon, hogy fossá unom magam, mert a seggemen kell maradni?! Nem akarom elbagatellizálni az aktuális helyzetet, meg értem én, hogy szar év volt, de az én generációm a nehézségeket nem ugyanazon a skálán tapasztalta meg, mint sokan az előző 1-2 generációban és ez az év fontos dolgokat tanított meg elsősorban a fiatalságnak.
Először is rámutatott, hogy mindegy mekkora felhőkarcolókat tudnak dubajban felhúzni, ugyanazok a halandó kis fingok vagyunk, mint félmillió évvel ezelőtt. Hogy van az a helyzet, amikor az egészségügyi rendszer és az évezredek alatt kifejlődött orvostudomány is széttárja a kezét. A sebezhetetlenség illúziója....aaaand its gone.
Az Y generáció az első, amelyik a 'szabad világban' (muhaha) szocializálódott. A korlátok nélküli szabad élet eddig magától értetődő volt, most meg ugye megbotoznak, ha este 8 után 500 m-nél messzebb viszed a csillámpónit sétálni, elég éles volt a váltás. Most, hogy más perspektívából látjuk talán felértékelődik a viszonylagos szabadságunk és nem vesszük készpénznek azt sem, hogy akkor láthatjuk a családtagokat, barátokat amikor akarjuk.
Azt is érdekes volt megfigyelni, hogy karanténtól, vírustól, nehézségektől függetlenül vannak emberek, akik ha akarnak valamit, azt a legnagyobb fosvihar közepette is megcsinálják. Legyen szó üzletről, magánéletről, edzésről, bármilyen célokról, üdítő látni hogy létezik az a mentalitás, ami nem kifogásokat, hanem megoldásokat keres. Ha csak 70%-t tudtad hozni annak, amit normál körülmények között hoztál, az nem egy, hanem három győzelemmel is felér.
A vernyákolással nem megyünk már semmire, ideje előre tekinteni. Bár egy csapásra nem fog semmi változni és 2021 jó része is potenciálisan hasonlóképp alakulhat, mint az elmúlt egy év, abból kell főznünk amink van. Hogy félig üres vagy félig tele van-e a pohár, az sokszor hozzáállás kérdése, de én azt mondom, hogy 2020 volt eddig a legjobb legrosszabb évem. A koronavíruson kívül egy rahedli király dolog is történt, csak ezeket nem szeretjük emlegetni, amikor erős önsajnálatba merülünk.
Tartsunk ki?! Nem kitartani kell, hanem támadni. Berúgni az ajtót 2021-re, mert az élet nem áll meg, nem engedhetjük meg magunknak, hogy szétfollyanak a dolgok. 2021-ben szintet kell lépni (mondom ezt úgy, hogy január 6-tól kvázi munkanélküli vagyok :,) ) kurvajó tartalmak lesznek, blog, videók, új képzések, amit akartok.
Ja, meg apai nagyanyámat tudnám idézni
"Kisfiam, úgy még sose volt, hogy ne lett volna valahogy"
BÚÉK!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.