Judit 62 napja van programban és ha valaki eddig azt gondolta volna, hogy egy 8-10 hetes diéta sétagalopp, akkor vagy nem kellett még keményen dolgoznia semmiért vagy komoly tévképzetei vannak. Annyit szögezzünk le, hogy a laikus kukkoló szemével Judit baromi jól néz ki. A probléma viszont az, hogy az ember nem azért rohad lent a teremben heti 5 alkalommal, tervez étrendet és tartja be 100%-ig, hogy "elég jól" nézzen ki, hanem azért, mert bazdmeg jobban akarsz kinézni, mint tegnap, múlt héten meg előző hónapban. Egy ilyen program végigcsinálása a szintlépésről szól, mint mentálisan, úgy a fizikumod tekintetében. Amikor viszont a befektetés-megtérülés aránya nem optimális, akkor az először csak felbassza az agyad, aztán megkérdőjelezed az egész program értelmét, amivel megjelennek a repedések a motivációd pajzsán ami önmagában elég, hogy ne jöjjenek kielégítő eredmények, de ha ez nem lenne elég, amikor mindezzel egyidőben még a külső tényezők is újra és újra felültetnek a szopórollerre ott már bizony nagyon mélyre kell ásni, hogy pályán tartsd magad.
Egy ilyen projekt sikere azon múlik, hogy mennyire tudsz fókuszált maradni a különböző váratlan helyzetekben is, és hogy képes vagy-e a hullámvölgyek legmélyebb pontjain megújulni, összeszorítani a fogad és fenntartani a lendületed, akkor is - sőt leginkább akkor, amikor minden veszni látszik. Bármelyik hülye képes tartani a diétát meg az edzéseket az első hetekben, amikor tart még a lelkesedés, jönnek az eredmények, amikor nyugodt vizeken kell evezni. Az élet viszont kérdés nélkül büntet és ezek az áldásos időszakok egyik napról a másikra véget érnek és kezdetét veszi az akaraterőd valódi próbatétele. Ezekben a helyzetekben mutatkozik meg, hogy milyen karakter vagy, hogy képes vagy a legmélyebb fostenger ellenére felállni és továbbmenni vagy egy újabb rovátka leszel a csúfosan elbukottak halmazában.
Juci most tényleg szopóágra vergődött az élettel. A programjából a betegség miatt hetek estek ki és így majdnem ugyanott tartunk, ahol egy hónapja. A különböző zűrök nélkül is elértünk volna egy holtponthoz, mert ez stabil edzésmúltnál MINDIG felüti a fejét, a betegség, az edzésből való kiesés és ezeknek a mentális oldala kombinálva ezzel a világméretű dögrovással, meg Judit emiatt felmerülő munkahelyi zűrjével komoly kérdőjeleket vetett fel a program kimenetelét tekintve. DE! Judit nem fogja feladni a programot, mert ha feladja egyrészt szétsavazom itt a blogon, másrészt tudom, hogy ha bukik, valószínűleg évekig vagy soha nem próbálkozik majd ilyen alapossággal újra nekifutni a dolognak. Arról nem beszélve, hogy a program feladása nemhogy nem könnyítene Judit helyzetén, hanem újabb lélektani mélységet jelentene ahonnan már belátható időn belül nincs visszakapaszkodás, hiszen ilyenkor nem csak az egyébként is fennálló nehézségekkel, de az önmegvetéssel és a feladással járó önsajnálattal és lelkiismeretfurdalással is meg kellene küzdenie.
A vírus hatalmas kérdőjelet kanyarít minden programos feje fölé, hiszen csak idő kérdése, hogy mikor rendelnek majd el kijárási tilalmat. Ebben az esetben elindul a kármentés: marad a diéta, az otthon végezhető edzések és lehetőség szerint a szabadban futás, de a hídon akkor kell átkelni, amikor a hídhoz érünk. Alább Juci rendkívül érzékletes és tanulságos bejegyzése!
Az ember ugye sok mindennel számol, amikor belekezd egy több hónapos edzés és diéta programba. Ilyenek az esetleges sérülések, a lebetegedés lehetősége, vagy éppen hogy valami miatt, (pl az én esetemben munkahely váltás) megborul, vagy legalábbis bizonytalanná válik a napirendje. Bevallom ezekkel én is és Zoli is számoltunk és kb be is jött eddig mind. De úgy tűnik egyikünk sem volt elég előrelátó és hanyag módon nem készítettünk akciótervet egy kib***ott pandémia esetére. De most tényleg, ne már bazd meg.
Na mindegy, ez a dolog egyelőre csak részben volt hatással az életemre. Eddig. De gyanítom, hogy nem lehet majd elmenni a téma mellett, úgyhogy az utolsó bejegyzésben tuti több szó lesz róla. Csak jegyezzük itt fel, hogy el ne felejtsem.
Most inkább elpicsogom, hogy mennyire elégedetlen vagyok az utóbbi időben nyújtott teljesítményemmel.
A múltkori megfázásból hellyel-közzel felépültem ugyan, de rájöttem, hogy egy betegséggel nem a kihagyás a legnagyobb gond. Az erőd ugyanis gyorsan visszatér, ezzel nincs probléma, valójában a mentális erőnlét visszaszerzése okozza a gondot. A konditermi edzés, meg úgy általában bármilyen erős fizikai igénybevétel nagyon komoly terhelést jelent a tél végére amúgy is legatyásodott immunrendszer számára, ezért ha valami lappang benned egy két durvábban meghúzott edzés tuti ki is hozza azt. Ez így volt az én esetemben is. Zoli erre csak annyit mondott, hogy hát igen Jucus ez az edzésterv nem 80%-os állapotra lett kitalálva. Na hát azt vettem észre baszki.
Egy szó mint száz, egy ilyen után az a probléma, hogy az újabb lebetegedéstől tartva nem mered magad igazán kihajtani a teremben. Elkezdesz óvatoskodni, csak az éppen elégségesre mész, egyszerűen nem hajtod magad elég keményen, aminek kurva gyorsan meg is lesznek a következményei. Nálam most az a gond, hogy a betegség előtt elértem egy olyan pontot, ahonnan csak nagyon komoly elszántsággal és kemény energia befektetéssel lehetne egy szinttel feljebb lépni. Olyan energiákat kellene mozgósítani a tovább lépéshez, amit valamiért fejben most nem vagyok képes felszabadítani. Nyilván sokat számítanak a körülmények is, mint pl hogy most nem igazán tudtam eleget kardiózni, mert minden futás után rám tört még a köhögés, hiába gyógyultam meg. De az ilyen tényszerű dolgok mellett vannak azért erősen kifogás szagú baromságok is, amik hátráltatják az embert. Ilyen az új melóban az ember nem akar betegséggel kezdeni, ne hajtsuk túl magunkat, ne kockáztassunk, meg jön a korona is, meg faszom már alig van a programból már tök mindegy úgysem tudom behozni az elmaradást, stb. Az a baj, hogy ez mind igaz is valahol, de hát pont ez lenne a lényege a küzdelemnek, hogy nem engeded ezeket a szarságokat a céljaid és közéd férkőzni.
Na mindegy, lényeg hogy alkatilag nem gáz a helyzet, nem nézek ki rosszul, de nekem nem ez a célom. Izmosabb és szálkásabb akarok lenni, azt szeretném, ha a fennmaradt kis hasi meg comb zsírpárnák eltűnnének végre. Maga az edzés program teljesen jól működik, az izmaim nagyon szuperül formálódnak, viszont ahhoz, hogy ez jobban látszódjon, feljebb kell tekernem az intenzitást és bizonyos gyakorlatoknál a súlyt is jelentősen meg kell növelnem. Úgyhogy most az a célom, hogy a fennmaradó időben mindent bevessek ennek a mentális falnak az áttörésére és a program végére a lehető legjobb formát nyújtsam.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.