Az a helyzet, hogy ebben a szakmában, amikor magukon változtatni akaró emberekkel dolgozol egy ideje, akkor minden megkeresést egészséges fenntartásokkal kezelsz. Mindenki hatalmas elhatározásokkal érkezik, vannak ám álmok, célok meg lendület. Mindenki változtatni akar magán, mindenki csinálni akarja nagyon, de ezúttal most tényleg, nem úgy buziskodva mint az elmúlt 3-5-10 évben, nem úgy mint az előző 5 alkalommal, amikor nem jött össze, hanem apait-anyait beleadva, de tényleg "dögöljön meg a lovam, ha nem így lesz". Én elhiszek mindenkinek mindent, csak pontosan tudom, hogy azok az emberek, akik hozzám fordulnak - legalábbis 99%-uk - még soha nem mentek elég mélyre a darálóba, ahhoz hogy tudják és érezzék milyen pokoli mentális hullámvasút szarból várat építeni. Az első 1-2-3 hét mindig a nászutas időszak. Itt még minden friss, minden új, hatalmas a boldogság hiszen az elején az eredmények is gyorsan jönnek, ilyenkor könnyű pályán maradni. Csak aztán jönnek a mélypontok, az érzelmi hullámvasút és igazából ott dől el, hogy valaki sikererre viszi-e az akaratát vagy sem. Az emberek nem tudják, hogy az akaratuk meg az akaraterejük két teljesen különböző dolog. Megvan az Indiana Jones-ból a kigyóverem? Na a kígyóverem szimbolizálja a szopás részét a dolgoknak, ezen kell átvergődni ahhoz, hogy megtaláld a kincset. Akik változtatni akarnak magukok, azok nemhogy a vermen nem tudnak átmenni, hanem azt sem tudják, hogyan jussanak le odáig. Én minden alkalommal elmondom, hogy megpróbálom annyira megkönnyíteni a dolgod, amennyire lehet, de szar lesz, nehéz lesz, időnként utálni fogod. Bólogatnak, mert értik, de érteni meg benne lenni megint csak két külön történet.

Jocinál is ez volt a helyzet. Bólogatott "jójó, persze, nyomjuk". Messziről futottunk neki, több éves inaktivitás után, vérnyomás- és ízületi problémákkal, 120 kilóval indultunk és az első hetekben 5 km/h-s sétákon kívül semmi egyebet nem is végzett. Azt is felépítve: 30 perc könnyű séta, aztán 35, 45, 50 aztán már 1 óra. Jöttek a fél perces belekocogások, majd 5 percenként 1 perc kocogás és így tovább. Napról napra, lassan, fokozatosan mindig egy kicsit többet. Aztán valami elkattant a srácnál, látta az eredményeket, látta ahogy alakul, kapta a pozitív visszaigazolásokat és hirtelen elhitte, hogy belátható időn belül, ha nem is lesz Chris Bum, de egy esztétikus, atletikus alkatot kifaraghat magának. Most a program végén láttam, hogy facebookon bejelölt egy félmaraton eseményt, na ennyire mentek el neki otthonról. Esküszöm engem motiválnak a saját programosaim, amikor azt látom, hogy vérszemet kapnak és beast mode-t nyomnak. Mocskosul inspiráló. Ha nagy változásokat akarsz elérni, akkor így kell ezt csinálni. Szemellenző le, célokat kitűzni és all in, nem gondolkodni, nem fiszfaszoskodni, hanem menni és csinálni. 

A program első fázisának ezzel vége. 90 napot tűztünk ki, és én 10 kiló fogyással is elégedett lettem volna. A  mérleg 99,7 kilót mutatott az utolsó reggelen! 3 hónap alatt, 20 kiló mínusz. Ez az eredménye a 90 napig pontosan betartott étrendnek, a 20 erősítő edzésnek és annak a kb. 210 km futásnak, amit ahogy én kiírtam, Joci úgy teljesítette. 210 km. Ez volt az ára annak, hogy Joci ledurrantsa magáról a zsír nagy részét. Emésztgessük kicsit és minden lenyomott pizzaszeletnél meg oreos milkánál jusson eszünkbe, hogy mekkora ordenáré "adósságot" halmozunk fel, amit kamatostul vissza kell fizetnünk, ha ismét formába akarjuk hozni magunkat. 

A program első fázisa ezzel lezárult, nagyszerű eredménnyel ráadásul. Nem szabad azonban megállni, mert aki megáll, az hátrafele halad. Joci belecsap az kondis edzésekbe és innentől sokkal inkább az izomépítésre helyezzük a hangsúlyt. Cél: jövő nyárra puncimágnes test. Az eredményekről mindenképpen jönni fog bejegyzés! 

Itt pedig Joci szavai: