GymJunkie

BLOG

2019. december 02. 23:41 - iamzltn

A vegán hazugsággyár - The Game Changers

 vegan6.jpgIgaz, hogy csak két részletben sikerült, de végignéztem a The Game Changers c. filmet. Nem az időhiány miatt kellett félbeszakítanom, hanem azért mert olyan dolgok hangzottak el a filmben, hogy majdnem nekifutottam a hóekének homlokkal előre. A legtöbben tisztában vannak vele, de azért leírom, hogy a vegánok attól vegánok, hogy mellőznek minden állati eredetű ételt, tehát húst, halat, tojást és tejtermékeket egyáltalán nem fogyasztanak. Két főbb érvet szoktak felhozni a vegán diétát követők: az állatok és ezáltal a környezet kímélése és az egészség. Ezek közül mind a kettő véleményes, hiszen pro és kontra is millió érvet fel lehet hozni, de mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy mit és hogyan fogyaszt, egészen addig, amíg nem kezd el belemászni mások arcába a saját ideológiájával vagy más nem látja kárát. Ha tehát valaki  mondjuk halálra éhezteti a gyermekét a vegán étrend miatt (sajnos megtörtént), az más kávéház. Ez a bejegyzés azonban nem a vegán étrendről, sem a vegán diéta és a húsevő diéta összehasonlításáról és nem a vegánokról íródik, hanem konkrétan a filmről és a vegán propagandáról fog szólni. Nem kell plant-based zászló alatt elkezdeni hőbörögni, mert én személy szerint leszarom ki mit eszik, egészen addig, amíg nem kezd el ideológiát gyártani, téríteni és széles körben embereket megtéveszteni az adott étrenddel kapcsolatban. Én sem okádok oda semmilyen fórumon a különböző diétát követőkre, hogy AKKOR IS AZ ENYÉM A LEGJOBB, mert tiszteletben tartom, hogy mások másféleképp érzik jól magukat.

vegan.jpg

Minden második évben jön egy új diéta, ami a legjobb, mindenek felett álló és a követői szerint forradalmasítja az étkezést. Beállnak mögé cégek, megalakul a saját gazdasági kartellje ügyes propagandával pedig sok ember nagyon sok pénzt keres az ügyön. Ne aggódjatok, nem a hippi fogyasztók, meg az őszinte hívők, hanem azok a befektetők és gazdasági szereplők, akik gyorsan megfejik a tehenet, amíg még ott áll előttük. Így megy ez a vegán étrenddel is az elmúlt években, a különbség csak annyi, hogy olyan ügyesen sikerült kommunikálni az említett érdekcsoportoknak ezt a vegán diétázást, hogy ma vegánnak lenni egyet jelent azzal, hogy állatvédő vagy, azzal hogy kiállsz és áldozol a klímaváltozás és a környezetszennyezés elleni harc oltárán és még néhány olyan nagyon fennkölt gondolattal, aminek semmi, de semmi tudományosan bizonyított alapja nincsen. És mi történik azokkal a kezdeményezésekkel, amik ígérnek valamit, amiről aztán nem sikerül megfelelő tudományos kutatásokkal bizonyítani, hogy valós? Ideológiává és vallássá alakulnak. Egy hívő ellen, ugyanis nincs fegyver, mert a bebetonozott hitet a racionális érvek nem ingatják meg egy pillanatra sem. Soha.  

A The Game Changers nem más, mint a - és most következzen az, amit a vegán és vegetáriánus oldalak írnak a filmről, nem tudom, hogy sírjak-e vagy sírjak: 

“…James Cameron új filmje, a The Game Changers, ami szó szerint összezúzza a tévhiteket, miszerint állati eredetű ételeket kell ennünk egy erős és kitartó test eléréshez.

Olyan hírességek és kiemelkedő sportolók szerepelnek benne, mint például Arnold Schwarzenegger, Morgan Mitchell, Lewis Hamilton, Novak Djokovic (...). Nem csak sportolókat láthatunk a filmben, hiszen orvosok is megszólalnak (...). A film központi szála James Wilks felfedezése köré épül. A férfi, aki korábban az amerikai seregben szolgált, ma pedig kormányügynökségeket tanít harctechnikákra, korábban megsérült, ezért 6 hónapig pihennie kellett. Eközben több, mint 1000 órát töltött azzal, hogy a gyors felépülésről és regenerációról tanuljon. Ekkor jött rá, hogy a ókori római gladiátorok is főleg növényi ételeket ettek, ettől voltak olyan kiváló harcosok, és szeretné megmutatni mindenkinek, hogy erre ma is képes bárki.”

Hogyaszongyahogy 1000 órát töltött azzal, hogy a gyors felépülésről olvasson....ezek szerint nem talált semmi okosat ugye :,)

A The Game Changers egy forradalmi dokumentumfilmnek egyébként nagyon rosszul álcázott propagandafilm. James Cameron filmje, Svarci az egyik producer, sportolók felsorolása, egy drámai sérülés, majd az önsajnálatba megmártózó aszkéta, aki poros enciklopédiák átnyálazása alatt találta meg a szent grált. És mi lehetne még megkérdőjelezhetetlenebb biztosíték mindenre, mint hogy még fehér köpenybe öltözött orvosok is megszólalnak a filmben!?! Milyen szerencse, hogy még nem volt precedens arra, hogy Harvard-i kutatókból álló orvoscsoportot fizessen le az élelmiszerlobbi kutatások meghamisításáért és hivatalos tudományos munkaként történő publikálásáért… Itt persze semmiféle kutatásról nincs szó, a filmben szinte kizárólag anekdota jellegű állításokat próbálnak érvként hadrendbe állítani.

A film alaptétele, hogy a vegán diéta egészségesebb, mint a húsevés és optimálisabb ha sportteljesítményről van szó. Nincs árnyalás, nincs kontextus, a film ennyit üzen: a vegán jobb, minden szempontból, mint a húsevés és itt van a kutya elásva. Ha a film ahelyett, hogy progresszíven szembeállítja a vegánságot és a húsevést azt hazudva, hogy előbbi előnyösebb a sportteljesítmény szempontjából, csupán bemutatta volna a vegánság előnyeit és a pozitív tapasztalatokat, példákat még kifejezetten érdekesnek is találtam volna. Ez viszont nem lett volna elég megosztó ahhoz, hogy felkapottá váljon, hogy megfelelő visszhangot keltsen. 

A teljesség igénye nélkül csak néhány dolgot akarok leírni a filmben található orbitális ferdítések és hazugságok közül.

1. Gladiátor diéta:

A filmet gyakorlatilag arra alapozzák, hogy a gladiátorok fogaiból és csontjaiból megállapítható, hogy már ők is zöldséget fogyasztottak. A probléma ezzel csak az, hogy a gladiátorok akkor nem ünnepelt szuperharcosok voltak, hanem rabszolgák 2 éves várható élettartammal. Bezárva tartották őket és a legolcsóbb, legegyszerűbb elérhető ételt kapták: a zöldségeket. Ezt úgy beállítani, mint a legendás, rettegett harcosok teljesítményének záloga, legalább is megkérdőjelezhető. 

2. Javul a vérképed, ha vegán leszel:

Azt elfelejtik elmondani, hogy mit eszik az átlag amerikai és miről áll át vegán diétára. A KFC és feldolgozott élelmiszer mindennapos fogyasztása után több zöldséget fogyasztva nyilvánvalóan jobb lesz a vérképed. De ennek a húsevéshez semmi köze. Olyan ez, mint amikor 50 ezres androidos telefon mellé teszi valaki a 300 ezres iphone-t és azt mondja, hogy az iphone jobb, mint az androidos telefon. Vegánként is lehet trash kajákat enni és húsevőként is lehet egy kiegyensúlyozott, tökéletesen egészséges étrendet követni. Csak mert nem eszel húst, még nem leszel egészségesebb és ha trash vegán étrendről állnál át egy húsevő clean eating-re, akkor is javulna a vérképed.    

3. Puhapöcsű húsevők!

Egy ponton odáig merészkednek a készítől, hogy egy megszólaltatott orvos szerint a sztereotipikusan férfias húsevés valójában hamisan maszkulin, mert valójában a húsevéstől kevésbé áll keményen a műszer. Majd ezt bizonyítani akarván, behívnak 3 sportolót, akikkel húsos burritot etetnek vacsira, és éjszaka valamiféle pénisz diagnosztikát alkalmazva figyelik a farkuk állapotát. A következő éjszaka vegán burritot kapnak és megint figyelik, hogy mi történik a gatyában miközben alszanak. Mindez - az alvás is - természetesen tökéletesen beállított kamerák előtt zajlik. Majd reggel nagyon szép, színes diagramon megmutatják, hogy nem csak 300%-al lett keményebb a merevedés, de az időtartama is kétszer hosszabb… Sem mintavétel, sem tudományos kutatás, sem kontextus, sem a tudományos munka, csak instant eredmények. A film tele van ilyen végtelenül gyenge lábakon álló kutatásnak álcázott kamuval.

4. Fehérje és fehérje közötti egyenlőségjel: 

A filmben a marhahúst és a mogyoróvajat hasonlítják össze, miszerint egy 60 dekás steak és egy mogyoróvajas kenyér ugyanannyi fehérjét tartalmaz. Először is nem. Nagyon nem. Egy fél üveg mogyoróvajat kellene megenned ahhoz, hogy grammra ugyanannyi fehérjét fogyassz. De nem is ez a probléma, hanem az, hogy a fehérjeminőség, az aminosav minőség nincs megemlítve a filmben. A mogyoróvajban található fehérjéből lehet grammra ugyanannyit fogyasztani, de a hasznos aminosav tartalom, ami felszívódik, kb. tizede annak, ami egy steakben van. Ez a táplálkozástudományban évtizedek óta köztudott. Ha tojásból megeszel 20 gramm fehérjét, abból 20 gramm fog felszívódni, de ha hüvelyesből eszel meg annyit, hogy 20 gramm fehérjét tartalmazzon, abból jó esetben 10-et tud feldolgozni a szervezet. 20 gramm elfogyasztott fehérje nagyon nem egyenlő 20 gramm elfogyasztott fehérjével.

5. A sportolók

Olyan elit sportolókat szólaltattak meg, akik egytől egyig olyan sportágakból érkeztek, ahol képtelenség világszínvonalon teljesíteni szteroidok nélkül: súlyemelés, testépítés, sprint, kerékpársport… Az ő speciális étrendjüket kiegészítik anabolikus szteroidok, epo és egyéb finomságok. Arról nem is beszélve, hogy elkerüljék a fehérjehiányt naponta több fehérjeturmixot isznak meg mint bármelyik kondis forma, az ő teljesítményüket összemosni a vegán táplálkozás hatásaival nevetséges. Ezek szerint az olimpiai bajnokok 99.9%-a fogyaszt húst, tehát ebből következik, hogy ők a húsevésnek köszönhetik a teljesítményüket?! Ugyan már...

6. McGregor vs. Diaz

vegan4.gifBárcsak azt mondhatnám, hogy ez volt mind közül a legnevetségesebb, de sajnos nem. Aki kicsit is képben van a UFC-vel, az tudja, hogy mekkora szenzáció volt, hogy Nate Diaz első mecsük alkalmával megverte McGregort. A film ezt egyetlen okra vezette vissza: hogy Diaz vegán. Bumm kész, itt öntöttem le magam egy kanna benzinnel. Egyrészt Nate Diaz nem vegán. Halat is és tojást is fogyaszt, a másik szintén nem elhanyagolható tényt, hogy néhány hónappal később a vissszavágón kikapott McGregortól szintén elhallgatja a film. Az első meccs körülményei szintén nagyban hozzájárultak az eredményhez, de sem az, sem a harcosok technikai felkészültsége, sem a veleszületett tehetségük semmit értitek semmit nem számítanak, csak az a tény, hogy vegánok-e vagy sem. 

Mindfuck

A húsevéssel szemben ilyen érveket engednek el a filmben: ‘A káposzta több antioxidánst tartalmaz, mint a lazac’. Ebből egyenes ágon következik, hogy ne egyél lazacot. Ilyen és ehhez hasonló blődségek végeláthatatlan láncolatával van tele a film. Talán némi ízelítőt sikerült nyújtanom abból, hogy miért volt olyan rohadtul fájdalmas végignézni. A legfontosabb kérdés azonban, ami minden vitában felmerül, amikor a naív delikvens már a racionális érvekre nem tud reagálni az az, hogy: “Jó, de miért hazudnának?” Nagyon jó kérdés. James Cameron cirka 140 millió dollárt fektetett be feleségével együtt egy vegán fehérjékkel és termékekkel foglalkozó cégbe, ezt azt hiszem nem kell magyarázni. Azok a ‘szakértők’ akik megjelennek a filmben, legalábbis nagy részük szintén érdekelt a vegán-iparban, termékeket készítenek, könyveket írnak és rommá keresik magukat mindeközben. Ettől még a film lehetne jó, de sajnos az elhangzott állítások többsége féligazságokon, ferdítéseken, anekdotákon vagy hazugságokon alapszik és egytől egyig kontextus nélkül szerepel. Ha hiteles információkról, kutatásokról beszélünk a kontextus minden.

Mindez nem azt jelenti, hogy ne lehetne egészségesen élni vegánként. Lehet! Bonyolultabb, mintha állati forrásokat is fogyasztanál, de ha megszokod és te ettől érzed jól magad meg lehet oldani. Én speciel nem mondanék le a húsról végérvényesen semmilyen körülmények között, de ha ezt helyettem egy réteg megteszi, köszöntem szépen, kövi hónapban kettővel többször nézek be a tuningba egy burgerre. Az viszont bicskanyitogató, hogy úgy próbálnak újabb és újabb vásárlókat szerezni, hogy ideológiát gyártanak és egyszerűen belehazudnak a fogyasztók képébe, amit a jóhiszemű emberek tényként fogadnak el, aztán majd lesz nagy meglepődés, amikor néhány hét vegánkodás után fehérjehiány miatt elkezd kisebesedni a bőrük, ahogy Benivel, az egyik egykori programossal is történt. 

Ahogy húsevőként, úgy vegánként is lehet szar kaját enni, attól mert valaki vegán még nem jelenti azt, hogy egészséges is. A vegánság NEM előnyösebb sem sportteljesítmény szempontjából, sem egészségmegőrzés szempontjából, mint egy egyébként kiegyensúlyozott egészséges diéta, amiben fogyasztasz állati fehérjét. PONT. Lehet egy alternatív étkezési mód, lehet hogy neked vagy valakinek teljesen jól működik, és az is lehet hogy bizonyos betegségek esetében csökkenti a tünetek súlyosságát...csak ne gyertek ezzel a vegán étrend mindenek felett álló baromsággal. Legyetek vegánok, ha akartok, csak legyen kritikai gondolkodásotok és ne üljetek fel a faszságoknak nekifutásból.

whaeteva.gif

11 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://gymjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr1115335446

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

reipet666 2020.05.14. 12:49:36

Kedves iamzltn!
Végigolvastam a cikket és szeretnék rá reagálni.
Észrevételek: A) azt írod, hogy hazugság a film, de nem hozol fel tényeket, hogy miért, Te ugyanúgy csak feltételezel. (Az hogy James Cameronnak van vegán cégnél befektetése az nem bizonyít semmit. Maximum azt, hogy hisz benne, hogy jónak tartja és hogy ebbe akar befektetni) B) azt írod, hogy hazugság hogy a vegán étrend egészségesebb, de nem hozol fel tényeket. Mi az amit csak állati eredetű étellel lehet bevinni és növényivel nem? Én nem tudok ilyenről. C) a környezeti szempontokra egyáltalán nem reagáltál, pedig nagyon fontos része a filmnek. Nyilván könnyebb félrenézni és nemtörődni a rombolással, amit az emberiség végez (egyébként pont az ilyen "félrenéző" hozzáállással) Döbbenetes mértékű pazarlás és szennyezés jellemzi ezt az iparágat.
A többi "ellenérvedre" a véleményem:
1) gladiátorok: csak annyit állít a film, hogy nem vagy alig ettek húst (és így is hihetetlenül erősek voltak
2) ez nem is egy ellenérv. Nyilván ha valaki mindennap KFC-ben kajál, annak minden egyéb táplálkozási mód egészségesebb. De ez nem zárja ki azt hogy a növényi étrend egészségesebb az állatinál.
3) Ez sem ellenérv. Az hogy kicsi a mintavétel és színes a grafikon nem zárja ki, hogy igaz a dolog. Ez olyan mintha megkérnék 3 embert, hogy kezdjen el futni heti 2x és mindhárom, 1 hónap alatt 2 kilót fogyna. Valóban nem 100%, hogy a futás fogyaszt, hiszen nem reprezentatív a mérés (és egyéb tényezők is közrejátsszanak) de erősen valószínű. De a legegyszerűbb megoldás, ha kipróbálod magadon a dolgot: egyél 1 hétig növényi ételeket és próbáld ki hogy működik-e.
4) Ez az egyetlen egy pont, ahol láttam valami hasznos infót, ebben igazad van. Növényi eredetű fehérjéből valóban sokkal többet kell enni. De ez is megoldható. (A film alap állítása ugye az, hogy: "növényi étrendből is lehet elég fehérjét bevinni")
5) Nem csak olyan sportokról volt szó. Volt még hosszútáv futás (3500 km) és Forma1, tenisz, foci, amerikai foci. (sőt a 400 m futás is már inkább állóképességről szól, mint csak nyers erőről)
6) Itt az volt a lényeg, hogy McGregor cikizte Diazt a meccs előtt. Nagyon gyakori jelenség (rengetegszer tapasztalom, hogy ha egy társaságban nem akarok húst enni, akkor kicikiznek hogy nem lesz erőm, meg hogy ne legyek már pun**). Társadalmi nyomás van az embereken, hogy egyenek húst, mert "az a normális". Pedig a fogazatunkon is látszik, hogy mennyire nem vagyunk rászolulva.
((+1 Ha kocsival jársz Budapesten, és araszolsz a dugóban gondolj arra, mielőtt a havazást vagy a többi "kretént" okolod a dugó miatt, hogy a dugó Te magad vagy.))
A végén azzal érvelsz, hogy ez csak propaganda és marketing. Szerintem nincs jó meg rossz propaganda, mert ez mindig nézőpont kérdése. Vagyis az, hogy ez egy propaganda film az nem probléma. Sőt, szükség van erre, hogy legyen ellenvélemény. (A húsipar iszonyatos pénzeket költ maretingre, pont mint régen a cigaretta gyártók)
Én azt gondolom, hogy egyszerűen neked nem tetszik ez a vegán dolog és azért írsz így, viszont ez nem számít sem kritikának, sem érvelésnek, csak egy véleménynek.
Bízom abban hogy elolvasod amit írtam és megérted, hogy a másik oldalról nézve ez a film 10/10 pontos.
Üdv,
Reith Péter

Párnanaci 2021.02.16. 21:19:49

14 éve vagyok vegetariánus, versenyszerűen teniszeztem előtte is, azóta is. Amikor abbahagytam a húsevést, hasonlóan éreztem, mint amiről a filmben szereplő sportolók számoltak be: Hihetetlenül megnőtt az energiaszintem, úgy éreztem, nem tudok elfáradni. Most 55 éves vagyok, jóval fiatalabbak között versenyzem, és nem rosszabb a kondim, mint a 30 évvel fiatalabbaké. A vérképem tökéletes, soha nem fáj semmim. Nem iszom fehérjeturmixokat, csak növényi fehérjét viszek be, és nem sebesedett ki a bőröm, semmilyen elváltozás nincs rajta. A lányom 3 éve vegán, előtte elég gyakran volt beteg, azóta egyszer sem.
Ezek tapasztalati tények, amelyeket mellesleg alá is lehet tudományosan támasztani, ugyanis rengeteg kutatás és tanulmány készült már a témában. Én is úgy gondolom, mint Reith Péter, hogy te egyszerűen a húsevésben hiszel, és élből elutasítod (persze anélkül, hogy próbáltad volna), vagdalkozol, és nem hozol bizonyítékot ellene, hanem minősíted, alap nélkül (ami a legfelszisszenősebb "érv" volt, hogy a kisbaba éhen halt a vegán étrendtől - hát nem attól, hanem, hogy nem adtak neki enni, a vegán koszttól nem halt volna éhen, hiszen vannak szép számmal born vegan felnőttek szerte a világban).

iamzltn 2021.02.22. 13:05:25

@Párnanaci:

Az feltűnt, hogy a vegán étrendről itt egy szó sem esett?! Ahogy a bevezetőben írtam, nem a vegánságról lesz szó, hanem a konkrétan a filmről és közvetetten a vegán propagandáról. A film pedig manipulatív, félrevezető és hazug. Azért mert vegetáriánus vagy, még a film szar marad.

Párnanaci 2021.02.22. 14:33:16

@iamzltn: Már hogyne esett volna szó a vegán étrendről. Mégpedig eléggé ellenséges hangot megütve, mellesleg valótlant állítva róla. Pl, hogy a csecsemő a vegán étrend miatt halt éhen, ami természetesen nem igaz. Csak az ellenpropagandát filmkritikába csomagoltad, ami persze nem jelenti azt, hogy a film tudományos lenne, de amit te mondasz, az szintén nem az. Ezért írtam saját tapasztalatokat, mert ezek tények, és ha már nem hiszel a vegánságban, nem árt a tapasztalatokat is figyelembe venni.
Ilyen kijelentéseket teszel:
"A vegánság NEM előnyösebb sem sportteljesítmény szempontjából, sem egészségmegőrzés szempontjából, mint egy egyébként kiegyensúlyozott egészséges diéta, amiben fogyasztasz állati fehérjét. PONT."
Nem, nem PONT, ez nem tudományos tény, hanem a te hited, ugyanolyan alapokon nyugszik, mint az általad nem igazán támogatott vegánság. Amit írtam, pusztán ennek ellensúlyozására írtam.
Üdv

iamzltn 2021.02.24. 16:21:37

@Párnanaci:

Bazd, tehetek róla, ha a vegánok halálra éheztették a gyereküket?! Ott se a vegánság volt a lényeg, hanem az hogy egészen addig amíg valami nem káros, addig mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy mit eszik, de ezt látom nem sikerült leszűrni.

A tudomány jelenlegi állása szerint nincsen semmilyen előnye a vegán étrendnek sportteljesítmény szempontjából, a film viszont ezt állította. Ne én legyek a fasz, mert leírom hogy ácsi. Szerinted, ha a vegán étrendnek köszönhetően csak 0,5% teljesítménynövekedés is elérhető lenne, nem kibaszottul minden olimpikon váltott volna azonnal vegán étrendre évtizedekkel ezelőtt?!?! Szerinted ti vegánok szartátok a spanyol viaszt, csak a világ nem készült fel rátok vagy mi a tököm?! Itt mindenki hülye rajtatok kívül?!

Még egyszer mondom, hogy attól hogy te nem eszel húst, a film nem lesz kevésbé hazug.

Ez egy blog. A blog nem mértékadó műfaj, az enyém főleg nem az. Itt vélemények jelennek meg, ennek a fóruma. Ideokádni a komment mezőbe, hogy EZ CSAK VÉLEMÉNY, legalább akkora megállapítás, mintha azt mondanád, hogy a nap holnap felkel.

Én nem öltözök fel fehér ruhába, nem mutatok kamu diagramokat, hogy meggyőzzem az embereket, hogy igazam van.

Mivel a bejegyzésben egy kurva szót nem szóltam az étrendről, elmondom neked hogy egyébként leszarom ki mit eszik. Vegánul is lehet jól és szarul kajálni, meg lehet húst enni úgy is, hogy a mekis kaját nyomod meg úgy is hogy megfőzöl magadnak. Attól, hogy vegán vagy, még nem eszel egészségesen.

Ez a baj a vegánokkal, hogy valaki kritizálja a filmjüket és ez a teljes identitásukba sérti meg őket. Ha nem akarsz ilyeneket olvasni, menj el egy vegán blogra és olvass arról, hogy a hús rákkeltő én ettől még jól fogok aludni.

Párnanaci 2021.02.25. 13:31:31

Hú, öregem, te nagyon frusztrált vagy ettől a témától, úgy viselkedsz, mintha személyedben sértettelek volna meg, pedig aki "teleokádja a kommentmezőt", az te vagy. :) Dühödben a szöveg értelmezésről is kicsit megfeledkeztél. Elmondom más szavakkal, hogy megkíméljelek a bulvárlapok cikkeinek további citálásától: Ha valaki nem kap enni, az éhenhal. Mindegy, hogy vegán, vagy húsos kaját NEM kap, akkor is éhenhal. Te viszont a vegánság elleni érvként hoztad ezt az esetet. Én pedig nem vagyok vegán, úgyhogy a vegánoknak szóló dühkitörésed nem nekem szól.
Ha ennyire rosszul viseled az ellenvéleményt, talán nem kéne blogolnod, vagy tiltsd le a kommenteket, akkor nem zavarják meg kis világodat, nekem ennyi elég belőled, na csá. :)

Laci Illés 2021.03.18. 17:46:33

Én is pont így voltam vele mint te, hogy 2-3 részben tudtam végignézni, mert annyira kiégetett a sok félinformáció és csúsztatás.
Pedig valóban érdekelt volna egy informatív film a növényalapú táplálkozás előnyeiről, de egész egyszerűen annyira átjárja a propaganda szellemiség hogy nem tudom komolyan venni.
Nekem még élnek a nagyszüleim is, akik nagy húsevők, mindig van disznóvágás és füstölt hús a spájzban. Papám 92 éves a mamám 94 és mindketten jól vannak.
Papám aki valóban nagyon aktív még és egyedül intézi a kerti munkákat. Hatalmas szőlő terület amit permetez és gondozza. Néha elgondolkodom rajta, hogy ha nekem kellene fiatalon ennyit dolgozni nap mint nap akkor vajon bírnám-e.
De ismerek olyat is aki megpróbálta a vegán étrendet és teljesen gyenge erőlten, fáradt lett a hétköznapokba. Azután kezdte jobban érezni magát, mikor visszaváltott a vegyes táplálkozásra.
Én abban hiszek, hogy húsevéssel és hús nélkül is lehet jól és egsézségesen élni, ha megfelelően van kialakítva az étrend. De nincs olyan, hogy csak az egyik vagy a másik a jó.

Bolo70 2023.01.27. 15:33:35

Ja, a szójánál ledobtam a láncot. Tulajdonképpen egészségesnek hozta ki. Egyébként, ha jól emlékszem, megemlített vegán élelmiszer gyártót a film vége felé.. Propaganda film.
BLOG
süti beállítások módosítása