És amikor már azt hinnéd, hogy oké, minden rendben van, megbeszélitek egyik estére a kuzinoddal, hogy találkoztok, átugrik ‘egy sörre’. Jó mondom én nem iszok, de még mielőtt ezt kimondhattam volna, megcsillan az ‘acskó a kezében, benne valami alufóliába csomagolva. Beállít unokatesóm egy kiló lekváros buktával. Rendesen bizseregni kezdett a fejbőröm. Pedig nekem van egy nagyon egyszerű módszerem arra, hogy elkerüljem a félrezabálást. Mégpedig az, hogy nem tartok itthon semmi olyasmit, amit nem akarok enni. Nem mondom, hogy kellemes volt, de nagyobb kihívást sose támasszon elénk az élet, persze inkább nem mentem egy helységbe a buktával. 

Maholnap viszont családlátogatás lesz, és anyám beígért mindenféle finomságot, szerencsére vendégek is lesznek, tehát tökéletes céltáblája leszek a “miért nem eszel? mit buziskodsz finnyáskodsz? beteg vagy? na csak egy agancsos kólát! ez már nem egészséges, egyél valami rendeset!” kérdéseknek és intelmeknek. 
Fontos, hogy ilyenkor tudasd velük, hogy attól még szereted őket, hogy nem akarsz 40 deka cukrot megenni ebédre, és nem kell, hogy az ő drámájuk legyen a te diétád. Nem fogják megérteni, csak mondom és teljesen biztos vagyok benne, hogy arra a hadviselésre, ami az étkezés frontján várható anyámtól, arra nem lehet felkészülni. És akkor itt érkeztünk el a csalónapok kérdésköréhez. Röviden: van értelme egy kiegyensúlyozott kiszámolt diétában is, de ez nem egészen úgy néz ki, mint ahogy a legtöbben szeretnék. Nem lehet kétpofára tömni a zserbót - legalábbis ha fogyni szeretnétek - viszont lehet egy-egy emelt kalóriás napot beiktatni. Ez mind szép és jó, egy tökéletes világban így is működne, a gond csak az, hogy a súlyfelesleg egy tünet, a mögöttes probléma pedig legtöbbször kizárólag mentális. Lustaság, motiváció és kitartás hiánya és elsősorban a szánalmasan gyenge akaraterő. És a csalónapok itt szokták aláásni az egész folyamatot. Nálam csalónap ide vagy oda, nem szoktak kilengések lenni. Mindenki más viszont és főleg a diéta/edzés kezdeti fázisaiban dől be minden az első csalónapon mint egy - ahogy egy haverom értékelte a saját diplomáját - ‘hazugságokból gyatrán felépített kártyavár’. Az egész nekirugaszkodásnak vége van az első alkalommal, amikor megadja magát az ember annak a belső hangnak, ami arra ösztönöz minket, hogy lehetőleg égessünk fel mindent amit kőkemény munkával elértünk. Még akkor is ha ez összesen 3 leadott kilót jelent. És itt távolról sem az 500-1000 extra kalória a fontos, hanem a mentális oldala annak, hogy ott van előtted valami és megálljt parancsolsz magadnak. Igaza van azoknak, akik azt mondják, hogy 2-3 hét után egy szelet süti, pizza nem oszt nem szoroz. Abba viszont nem látnak bele, hogy minden tettünkkel egyszerre megerősítünk és meggyengítünk magunkban valamit. Ha nem adod meg magad a kísértésnek, mentálisan erősebbé válsz ugyanazokban a szituációkban, és a kísértés, a gyengeség 'zsugorodik'. Ugyanakkor, ha megadod magad és hagyod, hogy az ösztönéned felülkerekedjen és jól bezabálsz, akkor pontosan ez az ösztönén erősödik és a mentális állóképességet zsugorodik. Már csak el kell dönteni melyik irányba akarod programozni a pszichéd. 
Szóval kemény napok következnek, az utazás miatt a kajálás és az edzés is igényel némi flexibilitást, de menedzselhető lesz. Ha nem, akkor fogom abbahagyom a programot, törlöm a blogot és sosem derül ki meddig juthatott volna ez a program, ami a fizikumomat illeti…

Vicceltem. Remélem.