Kicsit megborult a rendszer és elcsúsztak bejegyzések itt a blogon, amiért mea culpáznék itt két kört, de ezek a dolgok már csak ilyenek egy világméretű járvány okozta válság közepén. Bár Vera programja sokkal tovább tartott volna és tart is majd, de a jelenlegi helyzet miatt képtelenség volt azt a fajta következetességet és stabilitást elvárni és fenntartani ami ahhoz kell, hogy a következő hetekben lépésről lépésre tartsuk magunkat a tervhez és ezt kommunikáljuk is azok felé, akik látogatják ezt a blogot, ezért ezzel a bejegyzéssel lezárjuk Vera programját, legalábbis ami engem meg a blogot illeti, mert ebben az esetben a program egy életmódot jelent, aminek remélem távolról sincs vége. 

A folyamat "lezárása" megkívánja, hogy összegezzük az elmúlt két hónapban történeteket. Nem mondom, hogy nem számítottam arra, hogy hatalmas kihívás lesz, de számomra is csak útközben vált világossá, hogy mennyire trágya is a helyzet. Voltak edzések, amik után ott voltam, hogy kész végem, veszek egy fekete kabátot és kimegyek sétálni éjjel az M0-ra. Néhány alkalommal ötletem nem volt hogyan kellene bizonyos kihívásokat megugrani, aztán mindig volt néhány pozitívum, amibe mégiscsak bele lehetett kapaszkodni. Mondjuk a fekvőtámasz nem tartozott ezek közé, mert azt az istenért nem tudtunk megugrani (de ezt én addig fogom mondogatni Verának, amíg egyszer elküld egy videót, arról hogy lenyom egy szabályos fekvőtámaszt). Néha nyersnek kellett lennem az edzések és a beszélgetések alatt Verával, mert szüksége volt rá, hogy buksisimik helyett valaki kizökkentse abból a buborékból, amibe szerette volna tartani magát. A buborékból, ami kényelmes és biztonságos, viszont nem állítja kihívás elé, nem készteti erőfeszítésre vagyis semmivel nem viszi közelebb a céljaihoz. 
Nem tudom hányszor írtam már képek alá, de hát nézzetek a képekre! Nem is tudom pontosan hány kilót fogyott Vera, valahol 3 és 4 kiló között van, viszont az átalakulása sokkal látványosabb, mint azt önmagában a fogyás mértéke előrevetítené és ez itt a kurvafontos. Eldöntötte, hogy ha a fene fenét eszik is most változtatni fog magán és 60 nap alatt többet fejlődött, mint az elmúlt 10 évben összesen! 

Amit mindig is mondtam, hogy egy ilyen program sikeres véghezvitele látványos változásokat hoz a felszínen, de a valódi változások fejben, a felszín alatt mennek végbe. Ha ismernétek Verát, tudnátok hogy ő az, aki sosem ment ki a strandra, aki csinosan, de konzervatívan öltözködött ügyesen játszva a ruhadarabokkal, hogy azok elrejtsék mindenki elől a kritikus részeket. Ezzel a probléma csak az, hogy az élet már csak úgy működik, hogy ezek a ruhadarabok le kell, hogy kerüljenek - ha csak nem akarsz macskák közt egyedül megöregedni - és ott sem a bő pulcsi sem a push up farmer nem segít. Amikor valaki ilyen szintű gátlásokkal rendelkezik annak kárát látja a hétköznapokban akár ismerkedésről akár a saját szexualitásáról van szó. Verának konkrétan könyörögtem a program kezdetekor, hogy küldje el a nyüves képeket, az se baj ha símaszk meg ballonkabát van rajta, csak küldjön valamit. A lényeg, hogy most a program végén nem az én kérésemre, hanem egyéni szuverén döntése alapján küldte az alábbi félig fürdőrucis képeket. Ez számomra azt jelenti, hogy bár másoknak ez semmiségnek tűnik, egy ultra gátlásos embernél ez kurva nagy dolog. Ebből is látszik, hogy ő már most két fokkal jobban érzi magát a bőrében és büszkébb a saját testére, mint amilyen volt az elmúlt 30 évben bármikor. A tested megváltoztatásával megváltozik az énképed, nő az önbizalmad amitől közvetlenebb leszel az enberekkel és ez megkönnyíti a dolgod az életed MINDEN területén. 

Utálom az érzelgős búcsúzkodásokat, de azért zárásként annyit írnék, hogy gratulálok Verának a változáshoz, nagyszerű munkát végzett. Küzdelmes volt, de biztos vagyok benne, hogy újra belevágna, ha arról lenne szó. A program reményt adott neki, hogy nem elérhetetlen az a test, amiben maximálisan elégedetten élhet és ez a legértékesebb dolog, amit magával vihet valaki. Innentől minden rajta múlik majd. 

Vera záró bejegyzése alább! 

Sziasztok!

Egy kicsit eltűntem és az összefoglaló megírásával is elmaradtam (a képek viszont valóban a 60. napon készültek), de az elmúlt pár hét – gondolom, mint sok mindenki másnak is – kicsit kaotikus volt. Ez adódik egyrészt abból, hogy nálam nem volt megoldható a home office és a munkahelyemen eléggé helyt kellett állnom, így sok lett az irodában töltött órák száma; másrészt a konditerembe járást is be kellett fagyasztani. Otthon lehet tornázni persze és sokat tud számítani az is, de az elmúlt két hétben sajnos erre se nagyon volt időm és energiám. Most viszont megfogadtam, hogy akkor is belepréselek legalább egy órát a mindennapjaimba, amit mozgásra fordítok. A kialakult helyzetre tekintettel a „nagy bevásárlást” én is megejtettem, bulgurt, zabot, mirelit gyümölcsöket és zöldségeket halmoztam fel otthonra tartalékba, illetve kísérleteztem a banán fagyasztással is, ami meglepően jól működik, kifejezetten finom és jó állagú.

Ezek voltak az elmúlt hetek, de az összefoglaló elvileg az első 60 napról szól, ami kb. 2 hete járt le. Addig tényleg 100%-osan tartottam az étrendet (persze azóta is figyelek rá) és a konditerembe is eljutottam minden edzésre, pont a 60-62. nap letelte után „csapódott be ez az egész őrült helyzet”. Szóval ilyen szempontból egész jól jött ki, de ugye nem akartunk megállni 60 napnál, az élet viszont néha felülírja az általunk megtervezett dolgokat. Ennek ellenére, ahogy az előbbiekben is írtam, az eddig kialakított rendszert, életmódot próbálom tartani, eszerint étkezni, és ha nem is 120%-os erőbedobással, de a mozgást is igyekszem majd heti 4-5-ször teljesíteni a rendelkezésre álló keretek között. 

Most pedig összegeznem kéne az elmúlt kb. két hónapot. Nagyon sok minden jut róla eszembe egyszerre, rengeteg lemondással járt, kihagyott koccintásokkal, viszont annál többet adott cserébe. Iszonyú rendszert és rendszerességet visz az ember életébe, stabilitást, önbizalmat ad, feszegeted a határaidat nonstop, és büszke lehetsz magadra, hogy végig csináltad, kitartottál és nem botlottál meg, nem adtad fel. Szóval, ha valaki belevágna, mérlegelje ezeket a dolgokat, hogy elég sok időt vesz el az ember életéből, sok odafigyelést és akaraterőt igényel, de szerintem annyival többet ad hozzá mindenhez, az életminőséghez, az egészséghez és még sorolhatnám. A lényeg, hogy a belefektetett energia előbb-utóbb megtérül és egy perc sem veszik kárba. Az én szervezetem működésének és az eddigiekben folytatott életmódomnak köszönhetően több idő kell a drasztikusabb változáshoz, de tudom azt is, hogy 60 nap azért ilyen mércével mérve nem sok, hosszú éveket nem lehet 2 hónap alatt teljesen helyreállítani.

A „program” jól működött, rendkívül jól felépített volt, nem drasztikus fogyás indult meg koplalással, hogy aztán a kiéheztetett szervezetemet utána egyből visszatöltsem pl. csokival, mint ahogy már írtam is, egy életmódot alakított ki, amit azóta is tartok. Sokat fejlődtem, az edzéseken fokozatosan terheltük a szervezetemet és bár a kilók száma nem lett sokkal kevesebb (kb. mínusz 3,5 kg), a változás szemmel látható és ami még ennél is fontosabb, sokkal jobban érzem magam a bőrömben. Messze nem vagyok még elégedett az eredménnyel, de úgy érzem, hogy a program ideje alatt próbáltam magamból minden téren kihozni a maximumot, nem ettem félre, nem volt egy elmaradt edzés sem és ez igazán jó érzés.  

Köszönöm Zolinak, hogy összeállította az adott edzettségi szintemnek megfelelő edzéstervet, hogy eljárt velem/velünk edzeni, amiket hétről hétre változatossá és színessé tett, hogy sokat fejlődhettem és néha még a „fejemet” is rendbe tette, ha szükség volt rá. Még mielőtt túl érzelgős lennék – Zoli nem szereti – zárom soraimat, és reméljük, hogy hamarosan mosolyogva mehetünk újra izzadni a konditerembe.

A végére pedig – legyőzve minden félelmemet és gátlásomat, – megosztok veletek plusz két képet, hátha ez is motivál valakit, szerintem érdemes végig csinálni.