Volt idő, amikor én is úgy néztem ki, mint egy telefosott búvárruha és már régóta ígérgetem, hogy felteszem a blogra azt a 2013-as képet, amit akkor csináltam, amikor komolyabban nekiálltam foglalkozni az edzéssel, és ezt a következő bejegyzések egyikében meg is fogom tenni (meg instán egyébként már tegnap kint volt sztoriban). Na de a lényeg, hogy amellett, hogy teljesen impulzívan étkeztem, - azt ettem, amit és amikor megkívántam - volt még egy másik eredője annak a testalkatnak, méghozzá a nem megfelelő folyadékbevitelem. Nem emlékszem, hogy én valaha is odafigyeltem volna arra, hogy mennyit iszom, ennek az eredménye a következetlen étkezéssel, a minimális rostbevitellel együtt pedig egy végtelenül lassú anyagcsere volt. Karcos téma ez, mert az ember nem szívesen beszél arról, hogy milyen gyakran megy el egy helyre, ahova még az urak is csak gyalog járnak, de maradjunk annyiban, ha a 2-es kódjelű dolgot nem intézed napjában MINIMUM egyszer, akkor ott már komoly bajok vannak. Egy egészséges, gyors anyagcsere azonban akár napi 3-4 alkalommal is szólíthat. Mondjuk efölött viszont szintén valószínűsíthető, hogy valami nincs teljesen rendjén.

Végre! Eljött ez a nap is. Elindul az első program a blogon, ahol már nem az én diétámat, fogyásomat tudjátok követni, hanem valakijét, akinek én segítek ebben, bár Juditnak inkább keretet kell biztosítani, meg határokat húzni, mert egyébként meg tudja, érti ezt a dolgot. Jönnek majd persze hullámhegyek-hullámvölgyek, amikor szüksége lehet némi rugdosásra, de a játékszabályokat lefektettük. Ti pedig ismét látni fogjátok mi történi, hogyha valamire úgy istenigazán odafigyeltek és belerakjátok az energiákat.
Tegnap este gondoltam rácsörgök erre a lányra, hogy megkérdezzem, hogy minden rendben van, felkészült-e mentálisan, megvan-e az étrend stbstbstb. Na most nem volt meg Juci száma, úgyhogy a következő beszélgetés zajlott le, ezért szeretjük:  

Ahogy korábban írtam Juci 4 kondis edzést +1 opcionális falmászást fog egy héten végezni, diétáját pedig 1600 kalóriára lőttük be. Ahogy sokunknak Juditnak is a nassolás és a napközbeni  őt idézem "folyton van valami a pofámban" dolog a gyengéje. Ezek ugye az extra 3-500 kalóriák, amik ilyenkor a siker és bukás közti különbséget jelentik. Judit gyönyörűen megtervezte a heti kajáját, amit fel is fogok tölteni a következő bejegyzésben holnap. A megfelelő vízfogyasztás az, amire a lányoknak nagyon kell figyelniük, mert képesek alig inni egész nap. Edzés mellett napi 3 liter víz alatt dehidratált állapotban van a szervezet, ami hihetetlenül lelassítja az anyagcserét és mivel most vált számomra világossá, hogy ez mennyire nem egyértelmű ezért hamarosan erről is jön bejegyzés. Mivel Judit nem kezdő, ezért ő egy komplex, haladó edzéstervet kapott, amihez fel kell kötni a gatyáját, de szerintem nem lesz gond, amivel meg igen, azt meg közösen edzés alkalmával kiegyengetjük. Amit meg mindenképp ki szeretnék emelni az az, hogy - ahogy Judit mondta - ez egy nagyon komoly kitárulkozás, mind fizikális mind lélektani értelemben, de innen üzenném neki is és mindenkinek, hogy amikor jönnek az eredmények, azt a diszkomfort érzetet majd a sikerélmény és a büszkeség veszi át. Nagyon jó alapokkal rendelkezik és ha keményen végigcsinálja a programot bitang formát fogunk látni! 
A 10 napos összefoglalókat szintén Juci fogja maga megírni, hogy első kézből lássátok, hogy mi játszódik le egy diétában belülről, főleg hogy most egy nőtől fogjátok ezt megkapni, ami teljesen más lesz ebben biztos vagyok. A programot 60 napra írtuk, de inkább úgy fogalmaznék, hogy minimum 60 napra, mert az eredmények tekintetében Judit is nyitott volt 10-20 napos hosszabbításra, de hivatalosan Március 13-án fog véget érni a program. 

Kíváncsian várom a fejleményeket, mert már a 0. napi íráson is hangosakat röhögtem.

Na de akkor jöjjenek is Judit 0. napi képei és az ő szavai a keretes írásban alább. Valahogy így kell nekiállni egy ilyen programnak! 

2020 azért viszonylag mozgalmasan indult, pedig maga az évszám olyan, mintha egy 80-as évekbeli jövőben játszódó sci-fi címe lenne. Van ez az ausztrál inferno, meg itt ez az iráni konfliktus. Rempa barátommal egy pár éve a rakparton sörözgetve arra a következtetésre jutottunk, hogy csak idő kérdése, amikor a kurva nagy szabadságunk véget ér, mert valaki zicher, hogy atomot fog dobni valakire, aztán NATO, kutyafasza és már csak azon kapjuk magunkat, hogy a tábori orvos érzéki prosztatamasszázst ad a sorozáskor. Elindult ez a blog is, tök nyugi van, minden megy a maga útján, nem most kéne kibombázni minket, legalább várják meg, amíg ezt a pár programot végigfuttatjuk itt a blogon.

Szóval programok. Már múlt év végén írtam egy bejegyzést, amiben belengettem, hogy indulnak itt programok a blogon, és lekövethetitek mások átalakulását is. Ez a bejegyzés álljon itt egy előzetesként az előttünk álló programoknak, ugyanis az első kettő elstartol 13-án, majd követi egy következő Január 24-én, és még egy majd Február közepétől. 

Ezt a bejegyzést már régóta meg akartam írni és korábban le is jegyzeteltem néhány dolgot erről, amit semmiképpen nem akartam kihagyni, de most hogy elindult az év és minden kezd visszaállni a megfelelő kerékvágásba, tényleg ideje a karácsonyi hízásról meg a jojó effektusról beszélni, mert az emberek nagy része azért szépen kikerekedett az ünnepek alatt (én is). Én nem tudom, hogy pl. Norvégiában is ugyanez-e a helyzet, hogy az átlagember Lagzi Lajcsira zabálja magát Karácsonykor - bár kétlem, hogy a füstölt lazac meg a párolt hering olyan pusztításra képes, mint a rántott hús-bejgli kombó - vagy ez csak nálunk népbetegség, hogy 5 kiló plusz nélkül nem is lenne Január a Január. 

Tegnap este a rozéfröccsök, viszkikólák felett számolatlanul hangoztak el azok a mondatok, vagy születtek meg a gondolatok, hogy ‘holnaptól végre megcsinálom, nekiállok’. De a szomorú valóság az, hogy ezen emberek 10%-a fog összesen nekiállni a diétának januárban és ennek a 10%-nak, talán az 1%-a fogja azt be is fejezni. Ahogy az élet más területén is igaz, úgy az egészséges életmódban is, hogy a tettek az igazak, nem a szavak. Mondani lehet sok mindent, tenni azonban már más kávéház, és aki nem kezdett el hetekkel ezelőtt tettekkel is felkészülni a diétára, abból nem lesz sajnos lófasz sem. Kelleni fog néhány dolog, mondjuk egy edzésterv, egy megírt diéta és akkor olyan dolgokról nem is beszélek, hogy át kell gondolni, hogy hogyan is fogod szervezni az életed, amikor elutazol, mikor készíted el a kajádat, amit elviszel munkába, amikor hétvégére mentek az anyósodhoz, aki úgyis csak linzer tésztával és telített zsírsavakkal fog várni. Félre ne értsetek, imádom a linzert, pont tegnapelőtt durrantottam le egy islert, de diéta alatt nincs ilyen. Szóval, aki nem válaszolta meg ezeket a kérdéseket és nem intézte el a bevásárlást már most 31-én az felejtse is el, hogy mától vagy holnaptól diétázni fog, arról nem beszélve, hogy totál rottyon, másnaposan végképp nem lesz lelkiereje salátát meg tonhalat enni. (Nem gond, mert szerencsére itt a Junkie-n Január közepén indulnak a lányokkal a diéták, addig még van idő összerántani magát az embernek) 

Nagyon várom a 2020-as évet. Mondjuk január első két hetében valószínűleg napi két agyvérzést fogok lábon kihordani, mert a konditermek színültig lesznek sehova nem tartó újévi fogadalmakkal, de napról napra többen fogják felismerni, hogy ez az év sem az az év lesz, és visszaáll a világ rendje.

Várom a 2020-as évet, mert a Red Hot Chili Peppers bejelentette, hogy 10 év után visszatér a zenekarba legendás gitárosuk John Frusciante, aki alapvetően határozta meg az RHCP zenéjét és aki nélkül soha nem születettek volna meg a történelmi albumok és olyan számok, mint a Californication, az Under the Bridge, Scar Tissue vagy a Give it Away. Kizárt dolog, hogy ezek ne írjanak új albumot még idén és be is jelentettek nyárra egy európai turnét, úgyhogy Marciékkal kurvaélet, hogy legalább egy koncertet megnézünk, bármilyen messze is kell elmenni érte, de arra sem fogadnék nagy összegben, hogy nem lesz ebből két út.

Várom a 2020-as évet, mert a változás és a fejlődés a természetbe, így belénk is kódolva van és bár nagyszerű lezárása volt az évnek a programom és a blog is kiválóan teljesített, de aki hátradől az lemarad, ezért menni kell előre.

Nem akartam karácsonykor a bloggal foglalkozni, mert hát még is csak Karácsony van, és ahogy rengeteg családban, úgy nálunk is csak néhány olyan alkalom van az évben, amikor 1-2 napig tényleg egymással töltjük az időt, amikor mindenki egyszerre van itthon, együtt ebédelünk, vacsorázunk és egyáltalán vesszük a fáradtságot, hogy ne vonuljunk el, hanem beszélgessünk. Erről szólnak az ünnepek. Meg az evésről. Nem viccelek, 24-én délután 2-re - annak ellenére, hogy a korábbi évekhez képest tényleg kevesebbet zabáltam - már a rosszullét kerülgetett, önmegtartóztatás ide vagy oda. Nyilván Rékáéknál is meg kellett kóstolni a bejglit, és a pisztáciás Lindtből is bedobtam két darabot minden alkalommal, amikor elmentem mellette. A rosszullét nem is hagyott alább. Este 10-kor a bátyámmal a konyhában találkoztunk, ahol én mandarint szopogattam, remélve hogy a népi bölcsesség igaz, és segíti az emésztést, mert fennált a veszélye, hogy az éjjel császármetszéssel álmodok. 

Az evéssel kapcsolatban már írtam korábban, hogy nem az ünnepek alatt kell diétázni. Magyarok vagyunk és a karácsonyi étkezés nálunk egy rituálé, amiben jó részt venni, mert mindenki jóízűen megeszi, amit előtte fáradtságos munkával elkészítettek az szülők, nagyszülők. Ott van az egész év, amikor elküldheted anyád a tésztasalátával meg a lekváros buktával, de szenteste meg karácsony napján legyél képes lelkiismeretfurdalás nélkül leülni, megenni a kacsát, a marhát, a halászlevet, a tortákat, bejglit meg mittudomén mi szokott még lenni a karácsonyi menü. Tegnap délelőtt Marcival ledurrantottunk Zeg-re a Cutlerbe (a képen egy power gym-es stoki, sírtunk rajta), és az elfogyasztott cukortól olyan energiáim voltak, amiket hetek, de mit hetek, hát hónapok óta nem éreztem. És nem, kurvára nem jelenti azt, hogy evőkanállal edd a kristálycukrot - ahogy Lackó barátom tette néhány évvel ezelőtt, mert a leesett vércukorszintjére hirtelen nem találtam jobb megoldást - csak azt hogy kell lennie 1-2 napnak az évben amikor áldozol a feleslegesen betegre zabálás oltárán.  

Nem történt jelentősebb változás az utolsó összegzés óta, úgyhogy ezzel a bejegyzéssel hivatalosan is lezárom a diétát. Ugye 14-én akartam befejezni, amit megtoltam egy héttel. Na most ha lenne időgép, visszamennék és két büdös nagy lángost adnék magamnak és most nem, nem a kajára gondolok. 7 kiló fogyás, 25 ezres látogatottság a blogon, kb. 25 kiló elfogysztott csirkemell és egy alternatív jövőkép. Tegnap este a diéta lezárásaként hamburgert és némi pizzát nyomtam whiskyvel. 

Vége. Itt a vége a programnak. Vége a diétának, a kőkemény, kiszámolt kalóriás balfaszkodásnak, a folytonos maximumra futtatott edzéseknek. De aminek valójában vége van az a fókusz és koncentráció, amit ennek a programnak szenteltem. Legalábbis egy rövid időre. Semminek nincs vége természetesen, sőt az igazán odabaszós dolgok még csak ezután következnek reményeim szerint.  Ez a projekt viszont ennyi időre szólt, és nem lehet semmit a levegőben lógva hagyni. Nem is tudom, hogy örüljek-e egyáltalán annak, hogy megszabadulok ezektől a kötöttségektől. Sok tanulsággal szolgált az elmúlt időszak. A következő 1-2 hétben kicsit leengedek, pihenni és tervezni fogok. Mert új dolgok jönnek, új dolgokat akarok csinálni és nagyon sűrű év elé nézünk. Minimum 3 új program fog elindulni, csak az év első harmadában és távolról sem csak fogyásról fog szólni a blog, bár mindeképpen szeretnék néhány embernek segíteni abban is, és úgy néz ki, hogy meg is találtuk egymást a megfelelő emberekkel. Elengedem a diétát és edzeni is élvezetből fogok lemenni a következő 1 hétben. Ebben a bejegyzésben pedig összefoglalom, hogy mi történt az előző 10 hétben, mit adott és vett el tőlem a program és a blog. 

Mi történt Október 7-e óta? 

Szigorú értelemben véve lefogytam, megszabadultam a testzsírom nagy részétől, és fel is pakoltam magamra némi izmot, amire szolgáljon bizonyítékul, hogy a fogyásom ellenére az ingeim, dzsekieim nemhogy bővebbé váltak volna, hanem iszonyatosan szűk lett minden cuccom. Az esküvő előtti nap volt is nagy pánik, hogy vajon az öltöny, ingek rámjönnek-e még. De, ahogy már többször is elmondtam a diétában a fontos változások nem a felszínen történnek.

Mit adott a program? 

Kiderült, hogy mind a fizikumom tekintetében, mind munkabírásban, kreativitásban többre vagyok képes, mint amit gondoltam (nem volt magas a léc). Emlékszem 5-6 évvel ezelőtt, amikor megláttam egy csávót olyan testtel, mint amilyen most nekem van, akkor én arra gondoltam, hogy na basszameg én így akarok kinézni. Teljesen mindegy, hogy a barátnőd azt mondja, hogy így is szeret, úgy is szeret, azért legbelül tudja az ember, hogy úgy szeretne kinézni, ahogy az a srác, akit a csaja lecsekkol a strandon. Kaptam tehát egy testet a programtól, amire felszínesség ide, külsőségek oda én kurva büszke vagyok. Nem csak simán büszke, kurvabüszke. Jobban nézek ki, jobban érzem magam mind fizikálisan, mind mentális értelemben. Az egészségemről annyit, hogy a 10 hét alatt a betegség kilométerekre került el, egy köhintésem nem volt a 73 nap alatt. Véletlen? Aligha..

A szigorú tervszerűség, a szigorú edzésterv a folytonos előre gondolkodás, szervezés, tervezés minden nap arra késztetnek, hogy átlépj a lustaságodon. És minden nap, minden alkalommal, amikor ezt megteszed, hatalmas könignek érzed magad, ráadásul teljes joggal. Van az az érzés, amikor reggelenként kinézel, taknyos az idő, eső, szürkeség, köd, kb. alig van kedved kikászálódni az ágyból, mert megint mehetsz melózni. Ugyanaz a szar minden egyes nap. És van ennek az ellentetje, amikor kipattan a szemed és tudod, hogy rengeteg dolgot kell megtenned aznap, ráadásul olyan dolgokat, amikkel szeretsz foglalkozni. Na, ez a program és a blog pontosan ezt jelentette.
Megadta annak a lehetőségét, hogy foglalkozzak valami olyannal, amit ismerek, amibe sok energiát tettem, szeretek, élvezek, hasznos rám nézve és főként, hasznos a környezetemre nézve is. Voltak emberek is persze, akik erre felszisszentek, de én erre azt mondom, hogy mindegy, hogy te milyen formában tudsz adni, visszaadni az embereknek, ha van legalább egy ember, aki értékesnek találja, amit adsz, akkor már nem veszett kárba, az energia, amit belefektettél. És én azt látom, hogy nem egy ember találja ezt értékesnek, hanem a környezetemben sokan merítenek ebből motivációt. Ez a blog inspirálta a környezetemben élőket, és többen is sokkal jobban odafigyelnek magukra, az étkezési szokásaikra mióta én hülyeségeket pofázok itt a blogon. Az értelmes emberek úgy állnak hozzá, hogy nem akarnak kimaradni, lemaradni, inkább a részesei akarnak lenni valami előremutató dolgoknak és ez egy előremutató valami, és ez a legfontosabb. Ráadásul, amikor azt látod, hogy nem egy ismeretlen arc tesz munkát valamibe és ér el eredményeket, hanem olyasvalaki, akit te személyesen ismersz, az még nagyobb motivációs erővel bír. Követtem el hibákat itt ott a programban, de mindent alárendeltem ennek és a legjobb tudásom szerint csináltam mindent. Összességében azt gondolom, hogy 2019-ben 29 évesen fizikális értelemben ez volt a maximum, amit ki tudtam sajtolni magamból. Megváltozott az étellel való kapcsolatom, régi szokásokat kukáztam és néhány újat építettem be, amik előnyömre váltak. 

És, akkor innen köszönet minden pozitív visszajelzésért, minden építő jellegű kritikáért és legfőképpen azért, ha ez a program téged is elindított valamerre, mert igazán attól nyer értelmet ez a projekt. 

 A táplálkozás bizonyos szempontból a természettel való legintimebb kapcsolat. (Ugyanez igaz az orális szexre is, ezért nem értem soha azokat a nőket, akik büszkék magukra meg az erkölcsösségükre, ha csak egy laza szaxira adták be a derekukat az aznapi fedezőménnek). A táplálkozás tehát egy intim dolog, olyan mint egy párkapcsolat, és ugyanúgy, mint egy párkapcsolatban, pontosan annyit fogsz visszakapni tőle, amennyit beleteszel. Ha kilométeres magasságokból szarod le az egészet, akkor pokollá tudja tenni az életed, viszont ha energiát és figyelmet szentelsz neki… mondjuk akkor is pokollá tudja tenni az életed akkor jó eséllyel azt kapod vissza, amit elvársz és elvárhatsz. 

Ha megkérdezed a nőket, hogy milyen férfit szeretnének látni belovagolni az életükbe fehér Mercin, 10-ből 11 azt fogja mondani, hogy legyen megértő és odaadó “magas, széles vállakkal”. Esztétikai szempontból a férfiak esetében a vállizom hiánya, alulfejlettsége a legrosszabb dolog ami történhet velük. (Na jó a második legrosszabb) Az ugyanis tény, hogy a női szem ösztönösen a férfi derék-váll arányai alapján ítéli meg első ránézésre, hogy az adott test számára vonzó-e vagy sem. Amikor belépsz egy helységbe, az első tizedmásodpercben az összes nő eldönti, hogy érdemes lesz-e téged stírölnie a továbbiakban vagy sem. Ezt a derék-váll arányszámot hívják Adonisz indexnek. Véletlenül a nők ebben a mutatóban is az aranyarányt találják a legkívánatosabbnak, ami 1.6, tehát ideális esetben a vállbőség=derékbőség x 1.6.