GymJunkie

BLOG

2020. február 11. 11:00 - iamzltn

Vera 25. nap

Nagy szerencsém van, mert nagyon úgy néz ki, hogy mindhárom ember, akivel dolgozok van annyira motivált, hogy betartsa maradéktalanul amit kértem tőlük. Vera 25 nap alatt 2,7 kg-ot adott le, de higyjétek el, hogy ennél több zsír ment le róla, mert eközben az izmok is elkezdtek ébredezni és ez az edzéseken is látszik. Én rohadtul megörültem, amikor a képeket egymás mellé tettem. Csakhogy kontextusba helyezzük mit kellett megtenni, hogy ilyen változást érjünk el: 25 napja tart a diéta, ami 100 hibátlan étkezést jelent zsinórban félrezabálás nélkül, heti 5 edzést, anélkül, hogy kihagyott volna egyet is. A félrezabálást itt azért fontos kiemelni, mert ez a szűk ösvény, ami a betartott étrendet jelenti zserbóhegyek és csokiskalácserdők közepette vezet (vaze, hát gyerekkönyvet kéne írnom), és a lemondások embertpróbálóak. Következetesség! Ez a robotikus következetesség kell ahhoz, hogy 1-ről a 2-re juss. Nem változatosak a mindennapok, sem az ételek, de kiegyensúlyozott minden és paradox módon a legnagyobb változások ezekben a felszínen statikusnak és monotonnak tűnő időszakok alatt történnek. Én eddig is tudtam és hittem benne, hogy látványos lesz a változás, mert pontosan tudom hogy azok a folyamatok, amelyek az átalakuláshoz szükségesek milyen kiszámíthatóak, ha tartod magad a tervhez. Mindezt annak ellenére, hogy az első hetek kicsit döcögősek voltak, de minden kezdet nehéz ahogy mondani szokták és, ahogy írtam már korábban is, ha jól megtervezel valamit, kiszámolod és odateszed magad, akkor az MŰKÖDNI FOG!!! Ha nem működik akkor vagy átbaszod magad és félrezabálsz, vagy puhányul edzel vagy van valami rejtett egészségügyi problémád. Nem kell két nap után nézegetni magad a tükörben, meg minden reggel méregetni magad, hogy hány mikrogrammot fogytál, mert ez a játék hosszú távon működik és tessék! Vera is félt, hogy jajj sok lesz a kalória, meg nem olyan látványos a változás 10 nap után...ki van ez találtva, és nagyon szépen megindult az átalakulás. Lehajtott fejjel nyomni kell, akkor is amikor döcögősebb és meglesz az eredménye, fizikálisan és mentálisan is.
Egy hónap alapozást terveztem be, és jövő héttől kicsit változtatunk az edzéseken, ami természetesen azt is jelenti, hogy még egy fokkal keményebbek lesznek. Vera bejegyzése a képek alatt a keretesben! Szép munka! alek25a.jpg

Tovább
Szólj hozzá!
2020. február 04. 17:02 - iamzltn

Mentális állóképesség

Vannak mondatok, amelyeket bizonyos élethelyzetekben egyszerűen nem mondhatsz ki. Ha vendégségben megkérdik, hogy ízlett a saját kezűleg főzött pálinka, nem mondod, hogy "még egy párlást azért megért volna Józsibá'" vagy az egyházi jegyesoktatás intézményét sem illik megkérdőjelezni ott helyben, pedig mondja azt valaki, hogy nem vet fel kérdéseket. Ugyanez a helyzet akkor is, ha valakitől tanácsokat kérsz edzés témában, bombázod kérdésekkel, elmondod, hogy hogyan akarsz kinézni, jönnek a gyakorlatok, sorozatok, szettek, intervallumok, pihenőidők, az étrend, hogy milyen fehérjét kell venni stb. Ezután nem dobod be hanyagul, hogy:

Amúgy én csak addig szeretek edzeni, amíg jól esik, annyira nem szeretek elfáradni azért.

facepalm.gif

Tovább
Szólj hozzá!
2020. február 02. 22:34 - iamzltn

Judit 20. nap

Amikor ezt a bejegyzést nekiálltam megírni, kb. 12-szer futottam neki újra az első bekezdésnek, mert csak rettenet szexista felütéseim voltak, amik remekül rávezették volna az olvasót erre a bejegyzésre, de úgy gondoltam a mai közhangulatban mégis inkább kihagyom.
Judit 20 nap, tehát nem egész 3 hét alatt 3 kilót adott eddig le, ami tekintve az edzésmúltat és az egyébként is kiegyensúlyozott étkezést nagyon király. Nőknél azért van egy változó, ami erőteljesen befolyásol mindent, ami az életmódot illeti és ez nem más, mint a menstruáció. Ahogy egy kamasz kölyökre sem lehet haragudni önmagában amiatt, mert a hormonális változások miatt egy idegesítő kis köcsöggé válik időnként, egy nőre sem lehet haragudni, amikor ugyanezen okok miatt havonta néhány napra "szeszélyesebb". Nekem sem lenne rohadtul kedvem senkihez se szólni, ha rendszeresen véreznék, amihez még jópofát is kéne vágnom, és a hormonális libikóka meg tényleg ultraszopás lehet, úgyhogy szerintem némi extra türelem minden nőnek kijár a vörös betűs napokkor. 
Ahogy Juci alább írni fog róla, bezony ilyenkor a vízvisszatartás és a megnövekedett glikogénraktározás (szénhidrát raktárak) puffadást és súlyemelkedést eredményeznek, ennek ellenére Juc még így is fél kilóval könnyebb, mint az utolsó mérésekor. Ez nem jelent óriási különbséget és Judit már hétközben is jelezte, hogy szerinte lassulnak a dolgok, úgyhogy szükség lehet változtatásra. Kivártuk a 20 napos összegzést és bár elsőre a kalóriák megpiszkálása is felmerült, de Judit egyelőre inkább extra kardioval próbál meg további kalóriákat égetni. Ez ideig óráig működhet majd, de a súlycsökkenés miatt eleve lejjebb került a kalóriaigénye, másrészt a szervezet alkalmazkodik a helyzethez és a kalóriák feldolgozásának hatékonysága, az emésztési hatékonyság is növekedik az idő előrehaladtával, úgyhogy a következő 10 napban választ fogunk kapni arra, hogy a lassuló fogyás hátterében a menstruációs tünetek vagy az anyagcsere folyamatok állnak. 

Tovább
Szólj hozzá!
2020. január 28. 12:00 - iamzltn

Vera 12. nap

Gyors összefoglaló Vera első majdnem két hetéről: döcögősen indult, mert majdnem 10 napra ledöntött a dögrovás, és az elmúlt években én rendszert csináltam abból, hogy a betegséget végigedzettem, "legalább kiizzadom" felkiáltással. Ha visszamehetnék az időben nagyon szívesen lehúznék magamnak két hatalmas, fonákos árcsimaflást, mert nagyobb hülyeséget akarva sem csinálhat az ember. Ha szerencséd van megúszod, ha nincs akkor viszont a torokgyula szépen középfül, majd arcüreggyulladássá fejlődik, szóval ha fáj a torkotok, pihenjetek 1-2 napot, mert az energia olyankor az immunrendszerednek jobban kell és ha elhatalmasodik a betegség, nem egy hét, hanem három lesz, mire kievickéltek belőle. Szóval kidőltem és nem akartam betegen sem bevinni az edzőterembe a cuccot, sem valami újat rányelni. Így pont az első 10 napban ez nagy érvágás volt, de kezeltük a helyzetet, Vera megcsinálta az általam leírt gyakorlatsorokat és múlt héten már két alkalommal én is ott voltam. Jelenleg alapozunk és próbáljuk feljebb tekerni az edzésintenzitást, hiszen a fogyáshoz erre nagy szükség lesz, a betartott diéta mellett. Ezen a téren még nagy előrelépéseket várok a következő hetekben, ami hatékonyabbá teszi majd a programot.

vera_12_nap.jpg

Tovább
Szólj hozzá!
2020. január 27. 16:52 - iamzltn

Beni 0. nap

beni_0_nap.jpg

Érdekes aspektusba helyezte Beni programját a múltkori Schobert Norbi vs. magyar közvélemény hiszti, ugyanis Bence jelenleg másfél gyermekes apa, hiszen második kislányát 6 hét múlva fogja először kezébe venni a szülőszobában. Ő pontosan az az apuka, aki az elmúlt években olyan, minden másnál fontosabb dolgokra kellett, hogy figyeljen, mint a családalapítás, a gyerek életben tartása, költözés stb. De a felelősség és a család mellett nem szűnik meg az ember férfinek és nőnek, hiúnak lenni és még ha nem is elsődleges prioritásként, rendbe akarja kapni magát. Legyen példa ez a magyar apukák számára! Főleg, hogy mostantól neki is 3 nő fog görbe tükröt mutatni otthon, amihez tényleg csak nagyon sok szerencsét tudok kívánni. 

Tovább
Szólj hozzá!
2020. január 23. 17:14 - iamzltn

Judit 10. Nap - A purgatórium

Eljött az első programos, Judit első 10 napos összegzése. Tanulságos lesz, olvassátok milyen pokoljárása volt a cukorelvonástól az első napokban. Az első 10 nap eredményéről csak annyit, hogy nagyon szépen látszik, hogy lement 2,5 kg Juciról, az összkép is sokkal feszesebb, de hát nézzétek a hasán és derekán a változásokat! És ez csak 10 nap volt, mi lesz itt még kérem?! Ez az eredménye a pontosan betartott diétának és a kemény edzéseknek. 


10 nap, 7 edzés, Perfekt diéta, -2,5 kg

0. nap 65 kg 10. nap 62,5 kg
img_1071_2-01.jpeg img_1198-01-01.jpeg
juci_0.jpg img_1166-01.jpeg

Tovább
Szólj hozzá!
2020. január 22. 19:03 - iamzltn

Norbi: Ide lőjetek!

Mindenki morális kötelességének érzi, hogy megszólaljon Norbi ügyben és ha nem durrogtattam volna már megfelelő mennyiségű klisét a blogon, akkor most mondom, hogy nincs az az Isten, hogy én ne üljek fel erre a vonatra. Polkorrekteset játszó sajtóorgánumok vezércikkekkel kérik ki minden nő, de mit minden nő, hát minden férfi, házimacska, ékszerteknős és kacsacsőrű emlős nevében Norbi szavait. 

Mindig is tenyérbemászónak találtam ezt az egész update birodalmat, de amikor egy bolgár nyaralás után Norbi azt mondta hogy:

Bulgáriát nem szerettem meg, olyan, mintha Ózdon volna tenger.

Tovább
Szólj hozzá!
2020. január 17. 14:53 - iamzltn

Veronika 0. nap

12.jpg 1.jpg

Nagy nap ez a mai. Újabb program indul a blogon. Emellett újabb meglepetés lemez jött Eminem-től, plusz egy Mac Millertől (valami kiadatlan számok gyűjteménye lehet, mert Kurt Cobain sem ír már új dalokat ugye) úgyhogy ezt a bejegyzést is bólogatva írom éppen. Na de térjünk is rá Vera programjára. Ahogy az előzetesben említettem itt teljesen mások lesznek a kihívások, mint pl. Judit programjában. Vera tényleg csak napalmot nem dobott magára, azon kívül az elmúlt 10-15 évben mindent megtett diéta ügyben, hogy rontson a helyzetén. Mindent megpróbált kivéve az intenzív következetes edzést, aminek az eredője a lustaság volt. Vera az a fajta csaj, aki tesiórán is vagy otthon hagyta a cuccát, vagy beteg volt, bármit megtett, hogy ne kelljen megcsinálni még egy nyüves bukfencet sem. Itt azért az iskolai testnevelés órák fontossága rögtön más megvilágításba kerül ugye, miért is van szükség arra, hogy a gyerekek mozogjanak, sportoljanak hetente néhány alkalommal... Szóval lustaság. Itt most írhatnék a lustaságról, de igazából írhatnék már róla egy bejegyzést is, mert higyjétek el nekem is lenne miből merítenem. Van az a pont, amikor be kell vallania az embernek azt, hogy lusta, mert ha ez sikerül akkor el tud jutni a következő szintre, ami meg az, hogy felismeri, hogy az ambíciói és a lustasága pont ellentétes erők. A lustaság aláássa minden törekvését az embernek. A kettő együtt nem megy. Valamelyiket el kell engedni, vagy a lustaságot, vagy az álmodozást egy szebb fizikumról, a jobb pozícióról, saját vállalkozásról, szép családi házról, kb mindenről, ami rengeteg munkát igényel.

Tovább
Szólj hozzá!
2020. január 16. 12:00 - iamzltn

Judit étrendje az első napokban

Ahogy Judit 0. napi bejegyzésében írtam, felteszem ide Judit étrendjének első napjait, mert Juci volt olyan patent hogy Myfitnesspal-ban így összerakosgatta és elküldte. Myfitnesspal vagy YAZIO nevű kalóriaszámolós alkalmazásokat javaslom, (nekem a második faszábban bejött) gyakorlatilag mindent megtaláltok bennük. Rákeresel a kajára (pl. csirkemell, darált marha, rizs, csemegeuborka stb.), beállítod a mennyiséget és hozzáadtad, az alkalmazás meg számol neked. Ennyi. Egy vak kecske meg tudná csinálni.
Még márkákra bontva is listázza a kajákat, tehát pl. Lidl-ös tonhalkonzerv, vagy Spar-os diákcsemege, eszemfaszommegáll, mennyivel egyszerűbb dolgotok van, mint 5-8-10 évvel ezelőtt, amikor ilyenek még nem voltak. Van, ami angolul van, meg vannak ilyen jelölések, pl. olivaolajnál, hogy 1 tbsp (tablespoon), ez angolul nem beszélőknek ugye egy evőkanalat jelent, meg van amit angolul tudott ezek szerint az alkalmazás, vagy a répa bepötyögése csak derogált Jucinak, ezt nemtudom, na de ezeket leszámítva, hát mi kellhet ennél több, hogy tudatosabban étkezzen az ember?!

Juditnál napi 1600 kalóriát viszünk be, ezt 200 gramm szénhidrát, 120 gramm fehérje és 35 gramm zsír formájában tesszük, illetve teszi ő. 

És akkor Judit étrendje az első napokban, napokra bontva: 

Tovább
Szólj hozzá!
BLOG
süti beállítások módosítása