Nem volt egyszerű hetem. Minden azzal kezdődött, hogy Szentendrén 6000 Ft-ra büntettek parkolásért szombat délután fél5-kor (jókívánságom az önkormányzatnak). Rámtolattak autóval, aztán eltörtem az ujjamat, ráadásul az ujjperc hosszában 3 db-ra foszlott, pár napra rá pedig megint nekem jöttek a pirosnál hátulról. Pont az i-re, hogy bejelentették a cégnél, hogy januártól megszűnik a csapatom létezni. Nem mondom, már ettől a takony időjárástól is le tudnék jönni az életről, de egy ilyen hét után legszívesebben magamra zártam volna az ajtót két hétre,csakhogy az élet nem így működik. Egy törött ujj legyen az ember legnagyobb problémája, azért két komoly para is van a dologgal: egyrészt, hogy pont azt vagyok képtelen csinálni, amit a legjobban szeretek, az edzést ami a rutinom gerince, a stresszlevezetésem, a terápiám, másrészt hogy a napi rutin - ami a mentális egészség elsőszámú feltétele - totálisan szétesik, te meg észrevétlenül szétfolysz. Közben viszont az élet nem áll meg, van 6 programosom, akik nem azért fizetnek, hogy szarjak rájuk nagy ívben, ráadásul a melóhelyzet miatt következő 3 hónap mindennél fontosabb lehet a blog és az egész projekt szempontjából. Ennek a bejegyzésnek az apropója viszont nem az önsajnáltatás (jó, nem csak az), hanem az, hogy a blogot egy évvel ezelőtt regisztáltam be, és október 7-n írtam meg az első bejegyzést 'A blog - kezdetek' címmel. Stílszerűen 7-re terveztem ennek a bejegyzésnek a megírását, de itt ültem a monitor előtt órákat és zéró kreatív energiám volt. A sors fintora, hogy a blog elindításának évfordulóján - ami az utóbbi idők legjobb döntése volt részemről - olyan hányadék hangulatban voltam, hogy az még engem is lenyűgözött, így pedig képtelen voltam értékelhető módon írni. Mivel a monitor előtt ülve vagy a telefonomat nyomkodva, állandó üzenetváltások közepette képtelen vagyok megszakítás nélkül érdemben reflektálni bármire is, szombaton felcsapattam a Hármashatárhegyre, hogy kiszakadva a 4 fal közül a telefonon belőjjem a 'Ne zavarjanak' funkciót és végiggondoljam, mi is történt az elmúlt egy évben és mi a vihart fogok kezdeni a jelenlegi szituval.

1 éves a blog. De most komolyan, hova tűnt ez az év gyerekek?! Megírtam 120 bejegyzés (bzzzzzzmeg), volt több, mint 130 ezer látogatóm és ne legyek kemény?! A 4 legtöbbet olvasott bejegyzést (ez, ez, ez meg ez) összesen több, mint ötvenezer alkalommal olvasták. Nem mondom, hogy elégedett vagyok, na jó de kurvára elégedett vagyok. 

Azért indult ez a blog, mert kezdeni akartam magammal valamit. A blog indulása előtti 1-2 év is megérne egy pár misét, de munkahelyet akartam váltani, környezetváltozás, több lóvé, örök élet. Nem tudom, hogy meleg hógolyót vártam-e, de pár sikeres kör után rá kellett jönnöm, hogy ha megfeszülök, akkor mondjuk csinálhatom kb. ugyanazt 15%-al több pénzért máshol, és ha igazán szerencsém van ezt 2-3 évente loop-olom. (Side note: az egyik videóinterjún úgy jutottam tovább, hogy az interjú felénél tűnt csak fel, hogy a kamerámban a fejem mellett totál belógott a 2007 óta birtokomban lévő Dundika naptár legcsöcsösebb képe. Nem tudom, hogy ez az adott cég kétségbesettségének vagy annak a jele volt, hogy akkora király voltam, hogy így is kellettem volna nekik.) Nem mondom, van hitványabb élet, mint egy multinál modernkori rabszolgának lenni, de néhány év a mókuskerékben, meg az életközepi válság bőven elegendő volt ahhoz, hogy levonjam a megfelelő tanulságokat. Végiggondolva rájöttem, hogy amennyiben a történet megáll annyiban, hogy az számít majd sikernek, ha elég sokáig, elég keményen igyekszek majd megfelelni olyan embereknek akik magasabbról nem is szarhatnának rám és fordítva, akkor rövid úton elgondolkodom, hogy aktivizmusba kezdjek az eutanáziáért. Mindezt azért, hogy részt vegyek abban a színjátszókörben, ami a multi világ berkein belül zajlik: a semmi habozása, a színlelt polkorrektség, amikor mindenki úgy csinál, mintha egyrészt lenne jelentősége annak, amit közösen csinálnak, másrészt bármelyikük is minimálisan integer része lenne a cégnek, miközben mindenki pontosan tudja, hogy ki kit kefélt meg a hatodik emeleti mozgáskorlátozott mosdóban a színdarab addig tart, amíg nem találnak valakit a harmadik világban, aki olcsóbban is elvégzi ugyanazt a munkát. Kellett csinálnom valamit, ami érdekel, ami motivál, ami az enyém, az én ötletem, az én szabályaim szerint működik, ahol a megfelelési kényszer csak magammal szemben létezik. A frusztráció és a cinizmus elegendő motiváció volt, hogy belevágjak egy projektbe, amiből igazán fasza dolgok sültek ki. 

Év elején leültem és konkrét terveket állítottam fel, egzakt célokkal rövid-, közép- és hosszútávra az élet valamennyi területén: karrier, szabadidő, család, szociális élet, egészség, fizikum. Mindent kibontottam, mit akarok, mik a szükséges lépések, mit akarok elkerülni. Ember tervez....de jobb ötletnek tűnik, mint ülni és várni, hogy megcsörrenjen a telefonom életem nagy lehetőségét kínálva ugye. A bloggal kapcsolatban sok kissebb másik mellett, két alapelvárásom volt magammal szemben az első 6 hónapra, már ami nem a tartalmakat illeti: az egyik hogy meg kell csinálnom egy edzőit, a másik hogy kell lennie legalább 1-2 fizetős programosomnak folyamatosan, akik azért jönnek, mert úgy látják hogy megfelelő szaktudást kapnak a pénzükért, nem azért mert bratyiban vagyunk. Ha ez egy év után nem lett volna meg, az egyértelmű üzenet lett volna, hogy nem nekem való ez a dolog, roló le, aztán pakolhattam volna az energiákat valami másba. Az edzői novemberben meglesz - bár külön bejegyzést is megérne, hogy mennyit ér ma egy OKJ-s edzői - és jelenleg az ismerősöknek segítés meg edzések mellett van 6 aktívan futó programosom, akik nem haverok, barátok, cimbik, hanem kőkemény pénzeket fizetnek azért, hogy segítsek nekik rendberakni az életmódjukat egy esztétikusabb, egészségesebb fizikum és kiegyensúlyozottabb, tudatosabb élet reményében.  

Szóval, ahogy ott ültem szombaton és végigpörgettem ezt az egy évet rájöttem, hogy elindítottam egy projektet, aminél minden checkpointot kipipáltam, amiben egy év alatt reménykedtem, sőt többet is. Hogy egy alapvetően hullámzó és frusztrációkkal sűrűn tűzdelt szituban kitaláltam, elindítottam valamit, ami működik és hasznos, ráadásul újabb és újabb ajtókat nyit meg az ember előtt. Rengeteget fejlődtem, szakmailag és fizikálisan, sokat tanultam a szó legszorosabb és átvitt értelemében is. Nem mindig hoztam meg a legjobb döntést dolgokkal kapcsolatban, de annak is megvolt az oka, akkor, azzal a tudással, abban az élethelyzetben annyit tudtam, pont. Minden szemponból tanulságos év volt, megtanultam hogy az írás ugyanolyan terápiás tud lenni, mint az edzés, hogy papíron vezetett határidő napló nélkül nem tudnék létezni, hogy a friss csirkemellett vásárlás után nagyon maximum másnap meg kell sütni, különben leves, vagy például, ha jutni akarok valahova, akkor gondolatban két lépéssel magam előtt kell járnom, hogy minden nap le kell ülnöm tanulni, olvasni ha valamirevaló szaktudást akarok magamraszedni, hogy több év edzést követően is van bennem bőven potenciál a fejlődéshez és legfőképpen hogy ha van valami, amit szeretsz csinálni és jó vagy benne, akkor nem számít, hogy mennyi pénzt keresel belőle, fenomenális érzés úgy kelni és feküdni, hogy izgatott vagy a tennivalók miatt, mert élvezed. Továbbá kiderül az is, hogy ki nem képes legalább két támogató szó kíséretében jópofát magára erőltetni a környezetedből a legapróbb sikerélményeiddel kapcsolatban. Jobb ha úgy állsz hozzá, hogy mindenki kinyalhatja, akinek nem tetszik vagy húzza a száját, esetleg jobban akarja tudni neked mi a jó...kivülről mindig mindenki kurvaokos. 

A melóhely megszűnése lehet égi jel is, meg lehet egy igazán nagy mélytorkozás kezdete. A következő 3-4 hónapban ki fog derülni, hogy képes leszek-e eleget előrelépni, ahhoz hogy főállásban tudjam folytatni ezt a projektet és végérvényesen erre koncentrálni. A cél mindenesetre csakis ez lehet. 

Ott a hegyen ülve mindent végigpörgetni igazi csicskapofon volt magamnak. Végiggondolva rájöttem, hogy hiába sír a szám, mindent megtettem az elmozdulás érdekében az elmúlt egy évben, ami az erőmből kitellett és nincs az a leteargia, ami ezt felül tudja írni. Ha izgat, érdekel valami, van olyasmi, amivel szívesebben foglalkozol, mint amit jelenleg csinálsz akkor mindegy milyen kicsiben, de vágj bele! Akadályok is, csak akkor ugranak eléd, ha elindultál, ezek megugrásától fejlődsz, ezekből tanulsz. Az egy dolog, hogy a hétköznapokban is kiegyensúlyozottabb vagy, ha van mit a mérleg "jó dolgok, amiket csinálok" oldalába tenni, de még fontosabb, hogy amikor a mínuszból nullára szopod magad a legrosszabb napokon is lesz mibe kapaszkodni, ad annyi tartást hogy átvészeld a mélypontokat, mert azokból is kijut mindenkinek bőséggel. 

Kösz mindenkinek, aki olvasott, támogatott, bizalmat szavazott!

Boldog szülinapot GYMJUNKIE!
#neversettle